„Nem viccelek: furkósbotokkal álltak demonstrálók az iroda előtt. Nem volt olyan kis szabolcsi falu, ahol a Négy Mancsot ne átkozták volna” - mesélte az egyik forrásunk, mit éltek át pár éve az állatvédő szervezet munkatársai.
A Négy Mancs Alapítvány a 2000-es évek végén dobott kavicsot az állatvédelmi-állóvízbe, amire az érintett piacok szereplői, valamint a politikai is keményen reagált. Akkor az alapítvány nevével volt tele a sajtó, mára a szervezet a megszűnés szélén van. Információink szerint az alapítványnál már csak egy alkalmazott dolgozik, aki adminisztratív feladatokat lát el, valamint olyan lakossági kérelmek esetén segít, ha egy kutyát kell elhelyezni valamely menhelyen.
Nem kérnek belőlük
A Négy Mancs magára haragította a hazai állatvédő és állatmentő szakmát is. Előfordult egy olyan eset, amikor az alapítvány rossz hírneve miatt egy menhely visszautasította a Négy Mancs megkeresését, pedig még fizetett is volna a kért szolgáltatásért.
A Négy Mancs történetéből több tanulság is kiolvasható: egyfelől a hatalom úgy reagált az alapítvány tevékenységére, ahogyan manapság szokott akkor, amikor egy olyan - mondjuk a menekültek jogaiért küzdő - civil szervezet folytat tevékenységet, ami neki nem tetszik: rögtön külföldi érdekeket „vél felfedezni” a háttérben.
Másfelől az is igaz, a Négy Mancs ajtóstul rontott a házba: úgy akarta a baromfipiac állatjóléti helyzetét megreformálni, hogy nem ismert kompromisszumokat, amivel több ezer ember megélhetését tette kockára, nem mellesleg ennek negatív hatása is lehetett volna az állatokra nézve - de erről majd később.
| ||
Feketelistáztak
A Négy Mancs egy bécsi központú állatvédelmi alapítvány, többek között az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Dél-afrikai Köztársaságban illetve Brüsszelben is működtet irodát.
Magyarországon 2008 környékén kezdte meg a munkát: mind a haszon-, a házi-, a vad- és a laboratóriumi állatok védelmében is szervezett kampányokat. A szervezet idehaza elsőként a baromfipiacot vette célba: kampánya fókuszában a kényszeretetés (amikor kacsáknak, libáknak egy csövön keresztül kukoricadarát nyomnak le a torkukon, hogy felhizlalják a májukat), valamint az élve tolltépés állt, de a tojáspiacon is vizsgálódott az alapítvány.
A magyar libamájexport vége - Kapóra jött kampányok
A legnagyobb hazai, hízottliba-májat termelő cég, a Hungerit Zrt. szeptembertől megszüntette a hízott baromfi vágását, és emiatt kétszáz munkástól is megválnak. A döntést a cég az osztrák bejegyzésű, de nálunk is irodával rendelkező Négy Mancs Alapítvány kampányával indokolta, amelynek eredményeként a Rewe csoport (Metro, Lidl) és a Kaufland nem forgalmaz többé magyar libamájat Ausztriában és Németországban.
Mondani sem kell, hogy ez a tevékenység milyen érzékenyen érintette a helyi termelőket, ráadásul a Négy Mancs felállított egy fekete listát, amin azok a cégek szerepeltek, amelyek szerintük helytelen technológiákat alkalmazták - ezzel akart jelezni a kereskedelmi láncoknak, honnan érdemes beszerezni az alapanyagot. Ez a módszer annyira sikeres volt, hogy a Rewe cégcsoport - amelybe beletartozik a Lidl és a Metro is -, a Kaufland és a Spar is bojkottálta a kifogásolható beszállítókat.
Visszaütöttek
A piaci szereplők ezt már nem hagyták szó nélkül. A szentesi Hungerit Zrt. (amit azóta bekebelezett a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm Csoport) kártérítési igényt nyújtott be a bíróságnak. A Hungerit akkoriban a második legnagyobb szereplő volt az európai libamáj piacon, sajtóértesülések szerint a 25 milliárdos éves bevételében egy 2-3 milliárdos hiány keletkezett, ráadásul leállította a hízott baromfi vágását, és elbocsátott 200 alkalmazottat (akiknek ugyan egy jelentős részét a későbbiekben visszavette).
Egy másik szereplő, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. is sok millió forintnyi veszteségét fájlalva fordult a ítélőtáblához (ismereteink szerint mindkét társaságot a Nagy&Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte akkoriban). Majd a kör bővült: a Baromfi Terméktanács is belépett a tiltakozók közé, többek között a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordultak, hogy tegyen rendet. És akkor jött a hatalom.
„Az első Fidesz kormány által támogatott sajtó telekürtölte az országot azzal, hogy a Négy Mancs minden rossznak az okozója. »Áll állatvédelmi alapítvány, aminek a célja, hogy ellehetetlenítse a hazai cégeket. Külföldi érdekeket szolgál« - híresztelték.
Ez azért szomorú, mert a Négy Mancs az emberek adományából él”
- mondta egyik forrásunk, aki hozzátette, hogy tulajdonképpen nem is állatvédő, hanem terrorista szervezetnek „becézték” a Négy Mancsot akkoriban.
A Fidesznek nem volt elég a propaganda, a parlament elé vitte az ügyet: Vincze László országgyűlési képviselő - aki maga is őstermelő - határozati javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy a libatömést hungarikummá nyilvánítsák.
Érzékenységét bizonyítja, hogy döntését azzal indokolta, „ha a franciák elérték, hogy az élő csiga leforrázása nem állatkínzás, a spanyolok pedig azt, hogy a bikaviadalt is nemzeti kincsként tartsa számon az unió, akkor nekünk is meg kell nyernünk ezt a vitát.”
Itt még nem ért véget a történet, ugyanis Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos - aki több ízben felvette a kesztyűt a szervezet ellen - azt nyilatkozta, hogy a kormány nem fogja hagyni, hogy a Négy Mancs Alapítvány Magyarországon és Európában lejáratókampányt folytasson a libatenyésztők ellen. „Minden olyan törvényes eszközzel fel fogunk lépni az alapítvány ellen, amelyet a hatályos magyarországi, illetve az uniós jogszabályok számunkra biztosítanak” - fogalmazott.
| ||
Hatalmas biznisz
Azt látni kell, hogy nyugaton az állatvédelem egy hatalmas üzlet. Az világ legnagyobb és legradikálisabb állatvédő szervezetének, a PeTa-nák 2017-ben 48 millió dolláros forgalma volt, ami 13 milliárd forintnak felel meg. Ráadásul a magyar piac finoman szólva is „kiaknázatlan”, a helyi állatvédők nem igen erőltetik meg magukat azért, hogy formálják a társadalmi szemléletet.
Az egyik forrásunk szerint kutatások bizonyítják, hogy az állatvédelemre érzékeny országokban konkrétan kiszámolható veszteséget jelent az az adott cégnek, ha egy állatvédő szervezet az ő tevékenysége ellen kezd el kampányolni. Érthető tehát, hogy a Négy Mancs potenciális piacként tekintett Magyarországra, ugyanakkor tény, hogy a módszerei hagytak maguk mögött kivetnivalót.
„Nem lehet úgy kampányolni valamilyen tevékenység ellen, hogy azt soha nem csinálták. Valójában nem állatvédelem, hanem pénzgyűjtő akció volt az, amit műveltek” - nyilatkozta lapunknak Csorbai Attila. A Baromfi Terméktanács igazgatója szerint nehéz megmondani, „hogy milyen cégek álltak a háttérben”, de eurómilliókat gyűjtött be a Négy Mancs Európa-szerte, miközben komoly károkat okozott a piacnak. „Szerencsére ez ma már nem érezhető, az ágazat pedig sokat fejlődött, állatjóléti kérdésekben is, de nem a Négy Mancs, hanem a gazdaság racionalitása miatt” - fogalmazott.
Hozzátartozik a történethez, hogy a hízott libamájat elsősorban külföldre, Franciaországban, Svájcban és Kanadába lehet értékesíteni, ezért a hazai termelők különösképp kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Csorbai becslései szerint sok vállalkozás függ a libamáj és a libatoll piactól, Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa szerint 3500 embert, tehát rengeteg családot érintett az ügy. „Mi lesz azokkal a libákkal, akiket egy esetleges bezárás esetén nem lehet eladni? Ha tönkremegy a vállalkozás, akkor mi lesz az állatokkal? Elgázosítják őket?” - kérdezte.
| ||
Most akkor fáj nekik vagy nem?
Első látásra sem a tolltépés, sem a kényszeretetés nem kimondottan tűnik „humánus” megoldásnak, ugyanakkor Pallós László állatvédelmi főfelügyelő szerint már akkor is nagyon szigorúak voltak az állatvédelmi szabályok, amikor a Négy Mancs belefogott a kampányolásba.
„Nem értjük a bálnavadászatot Norvégiában, pedig célzott vadászat mentén, a megfelelő utánpótlás biztosításával ez a tevékenység is rendben van. Ezek vitatható kérdések. Könnyű azt mondani, hogy tiltsuk be ezt vagy azt, főleg ha mi nem is végzünk olyan munkát” - érvelt Csorbai, hogy miért nem problémás a libatömés és az élvetépés, aki nem is igazán érti, miért nevezik a kényszeretetést úgy, ahogy.
Hozzátette, a hizlalás egy tradicionális folyamat, aminek eredményeképpen hungarikum lett a hízott libából előállított termékkör. Sőt, ha megnézünk egy vakbélműtétet, akkor azt is kínzásnak vélhetnénk, pedig egy emberi élet megmentéséről szól. „Ugyanez a helyzet, amikor egy három év körüli gyereknek az anyja le akarja vágni a haját, és ezért le kell őt fognia” - állította.
De, hogy érdemesebb gondolatot is említsünk tőle, azt is megtudtuk, hogy a megfelelően elvégzett gyakorlatok nem sértik az állatjólétet: „helyes időpontban megválasztott tépés nem okoz fájdalmat az állatnak, mert a tollától amúgy is megválna előbb vagy utóbb. A gazdáknak nem célja, hogy fájdalmat okozzon a libáknak, hiszen belőlük akarnak megélni, éppen ezért ők a legnagyobb állatvédők” - mondta.
„Olyat még nem hallottam, hogy valakinek kihúzzák egy szőrszálát, és ő annak örül. Nyilván a libának sem tetszik, ha a tollát tépik, ahogyan a birkának és a nyúlnak sem, amikor a bundáját leszedik, ahogyan a többi baromfiféle sincs elragadtatva attól, hogy be van zárva egy ketrecbe, ezek a körülmények mégsem minősülnek állatkínzásnak” - nyilatkozta lapunknak Varga Ferenc, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. vezérigazgatója.
Egyik forrásunk hasonlóképpen látja a helyzetet: szerinte gyakorlatilag „csupaszra tépik” az állatokat, ami a jogi feltételek betartása mellett - vagy annak ellenére - állatkínzásnak minősül, amit egyébként sok vállalat belátott, és ezért abbahagyták ezt a tevékenységet.
| ||
Voltak azért furcsaságok
A baromfipiacon végzett gyakorlatok vitathatók, éppen ezért érthető, ha egy állatvédő szervezet párbeszédet kezdeményezett, ugyanakkor a Négy Mancs háza táján is voltak aggályos kérdések. Ugyan soha senki nem bizonyította be, hogy az alapítvány külföldi érdekeket szolgált volna, és a bíróságok többször is, illetve a GVH is neki adtak igazat, van pár tisztázatlan kérdés.
Először is a Négy Mancs a libatömés és a tolltépés magyarországi gyakorlata ellen kampányolt, miközben ilyen tevékenységet Franciaországban is végeznek, igaz ott a gazdáknak komolyabb az érdekérvényesítő képességük: Szilágyi István szerint kamionokat borogatnak fel, ha éppen nem olyan áru érkezik az országba, ami nekik tetszik, Magyarországon viszont az agrárium nem tudta kellőképpen kezelni a helyzetet, hanem arra vártak, hogy előbb-utóbb lecseng a történet, ezért tudott a Négy Mancs benyomulni hozzánk.
„Kétséget kizárólag nem lehetett eddig bizonyítani, hogy külföldi érdekeket szolgált volna a Négy Mancs. Ugyanakkor vannak erre utaló tények, például léteznek olyan lengyelországi vágóhidak, ahol szintén a Négy Mancs által kifogásolt tevékenységeket végeznek, ezek viszont soha nem kerültek fel az alapítvány feketelistájára” - nyilatkozta lapunknak Kodela Viktor, ügyvéd, aki a Hungerit Zrt-t és a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt-t is képviseli a Négy Mancs elleni peres ügyeiben.
„Tény, hogy a franciákat nem támadták, és azt sem érték el, hogy Németországban, Ausztriában ne egyék a libamájat. Annyit történt, hogy még drágábbak lettek a termékek, tehát már megint nem az állatok érdekei kerültek a középpontba” - mondta Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársa.
Az eddigi sejtelmes nyilatkozatok egyértelműen nem állapítják meg a külföldi „háttérhatalmak” jelenlétét, viszont az egyik forrásunk azt mondta, hogy a magyar állam közreműködésével készült egy jelentés, ami tényszerűen bizonyítja ennek a tényét, és az információink szerint Orbán Viktor kezében is megfordult.
| ||
Még sokáig fognak pereskedni
A Négy Mancs tevékenységét további tisztázatlan tényezők övezik: annak idején napvilágot láttak olyan felvételek, melyeken gazdák tömik és tépik a madarakat, egyesek szerint ezek a képek, videók manipuláltak voltak. Továbbá az alapítvány fejéről, Marcus Müllerről kiderült - Szilágyi állítása szerint -, hogy nincsen olyan szakmai képesítése, ami állatvédelmi tevékenység űzését indokolná (állítólag szakácsnak tanult).
A Négy Mancs ellen a Hungerit által indított perben egy részítéletben az első- és a másodfokú bíróságok egyaránt akként foglaltak állást, hogy a Négy Mancs nem sértette meg a Hungerit Zrt. jóhírnevét, mivel az alapítvány jogszerűen artikulálhatta annak idején a véleményét, tehát az állításai a szabad véleménynyilvánítás keretein belül mozogtak. Az ügy a Kúria előtt folytatódhat hamarosan.
A részítélettel nem érintett másik részében az ügynek viszont a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Hungeritnek kedvezőtlen elsőfokú ítéletet és arra utasította az elsőfokú bíróságot, hogy érdemben vizsgálja meg, hogy a jóhírnév-sértéstől függetlenül a Négy Mancs valóban 500 millió forintos kárt okozott-e. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint ugyanis a Négy Mancs a versenytörvény hatálya alá tartozik, ezért érdemben kell vizsgálni, hogy kártérítési felelőssége fennáll-e. Tovább bonyolítja az ügyet, hogy az osztrák jogszabályokat is figyelembe kell venni, hiszen a Négy Mancs központja Bécsben van.
Kodela tájékoztatása szerint a másik ügyben a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. keresetét az első- és másodfokon eljárt debreceni bíróságok, valamint a Kúria is elutasította. Az ügyben a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. azért indított kártérítési pert, mert két magyar partnere, illetve a Négy Mancs választás elé állította: vagy befejezi a legális tevékenységként végzett tollszedést, és ezzel 40 milliós kárt szenved el, vagy ha nem, akkor a két magyar partner nem fogja megvásárolni tőle a lúdtojásokat, illetve napos libákat, amely több, mint 100 milliós kárt eredményezett volna. A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. a kisebb kárt „választotta” és felhagyott a tollszedéssel, de azért pereskedett. Csakhogy a bíróság úgy ítélte meg, magának okozott kárt, hiszen önként mondott le a tollszedésről.
A felvonultatott számokból is jól látható: független attól, hogy jót akart-e az alapítvány vagy sem, jól kampányolt-e vagy sem, voltak-e mögötte külföldi érdekek vagy sem, a piaci szereplőket jelentős mértékű veszteség érte, ráadásul az a peres eljárások még évekig eltarthatnak.
Jobb lett az állatoknak?
Az biztos, hogy a magyar állatvédelem rövid történetében a Négy Mancs esete példanélküli. Sajnos a többi szervezet nem igen végez érdemi tevékenységet, ahogyan az egyik általunk megkérdezett szakember fogalmazott, „januártól május 20-ig kampányolnak (azaz ráhajtanak a 1 százalékos szja-felajánlásokra - a szerk.), a kényes kérdésekben pedig kussolnak.”
Fontos megérteni, hogy a Négy Mancs munkájának köszönhetően a korábban világszínvonalú magyar toll- illetve hízott áru termelés és kereskedelem lényegében megszűnt, Magyarország déli, délkeleti részén sokan vesztették el a korábban ezekből a tevékenységekből származó megélhetésüket.
A Hungerit Zrt-n kívül a többi nagy magyar víziszárnyas vágóhíd (Tranzit-Ker Zrt., Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Zrt., Toll 96 Kft.) megegyeztek az alapítvánnyal, azért, hogy felkerüljenek a szervezet fehér/pozitív listájára és így meg tudják tartani/szerezni az ágazat számára kiemelten fontos német és osztrák piacokat.
Közben a Négy Mancs egyfajta hatósági jogkört szerzett magának, ami azt jelenti, hogy azoknak a társaságoknak, amelyek nem akartak ujjat húzni a szervezettel, szerződéses úton meg kellett engedniük, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül az alapítvány munkatársai megjelenhessenek a telepeiken és ellenőrizhessék a működésüket, termelési adataikat - állította Kodela.
Szilágyi szerint a Négy Mancsnak sikerült elérnie, hogy némileg szigorodtak a szabályok (a tömésnél nem lehet használni fémcsövet, csak olyat, ami gumiból készült, illetve az átmérő is szűkült), viszont az alapítvány támogatottsága jelentősen leromlott, sőt, károkat okozott a hazai állatvédelemnek, hiszen akkortájt ez a kifejezés valóságos szitokszó lett.
Egyik piaci forrásunk szerint mind ezek hatására a Négy Mancs már nem lát szakmai lehetőséget Magyarországban, és csak azért van itt, mert még zajlanak a peres eljárások.
