Külön polgármesterjelöltet állít Szolnokon az LMP

  • narancs.hu
  • 2024. március 4.

Belpol

Nem közösködnek a többi ellenzéki párttal. 

Önállóan indul a júniusi helyi önkormányzati választáson az LMP Szolnokon, a polgármesterjelölt Tóth Áron, a párt helyi elnöke lesz – közölte a párt sajtóirodája hétfőn közleményben. 

Az LMP büszke arra, hogy olyan polgármesterjelöltet tud állítani, aki pártpolitikai drámák helyett konkrét ügyeket képvisel. Szolnok attól nem fog fejlődni, hogy két ellentétes oldal a kampányban „csúnyákat mond egymásról és a szellemi polgárháborút fokozza” – fogalmaztak. 

Úgy vélik, hogy a Fidesz jelöltje a „múlt embere, aki képtelen megfelelni a jelen kihívásainak”. Az ellenzéki pártok közös jelöltje pedig a jelenlegi fideszes városvezetés alpolgármestere, és „aki a gyűlölködésen kívül semmilyen alternatívát nem kínál”. 

Az említett alpolgármester Györfi Mihály, aki mögé az ellenzéki pártok, így az MSZP, DK, Párbeszéd-Zöltek már beálltak. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.