A Zsidai Csoport szerint jogellenesen tette ki az Operából őket Ókovács, 100 millióval tartoznak nekik

  • narancs.hu
  • 2024. március 4.

Belpol

Hosszú pereskedés veheti kezdetét. 

Jogellenesen tették ki Zsidaiékat az Operaház büféjéből, Ókovácsék lefoglalták ingóságaikat, az Operának 100 milliós tartozása van feléjük, működési engedélye ellenben nincs – állítja a Telexnek elküldött közleményében a Zsidai Gasztronómiai Csoport.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Ókovács Szilveszter fél órás szünetet tett kötelezővé az évek óta egyben játszott Carmina Burana előadásnál, emiatt pedig távozott a darab karmestere, Bogányi Tibor. 

Zsidaiék levele szerint 2015-ben, 2030-ig szóló határozatlan idejű szerződéssel nyerték el az Operaház teljes gasztronómiájának működését, közbeszerzésen. 2023-ban, a felújítás után az Operaház szerződést szegve későn és nem megfelelő minőségben adta vissza Zsidaiéknak a büféket/bárokat és az Opera Cafét is, majd 2023. októberben felmondta a szerződést a céggel, az Opera Gasztronómia Kft.-vel. Állításuk szerint a felmondás oka egy jogszerűen nem létező fizetési felszólításra való hivatkozás volt.

Továbbá pedig önhatalommal kizárták Zsidaiékat az Operaház területéről, bírósági döntés nélkül átvették a kizárólagosan Zsidaiékat megillető területeket, ingóságaikat ott tartották, beruházásaikkal nem számoltak el.

Az Opera Gasztronómia Kft. perre vitte a dolgot, mert szerintük a Magyar Állami Operaháznak 100 millió forint nagyságrendű tartozása van feléjük a nem megfelelő és késői átadás miatt. 

Továbbá, mint írták, az Opera Gasztronómia Kft.-nek érvényes működési engedélye van, tudomásuk szerint az Operaháznak viszont nincs. Jogilag az Opera Gasztronómia Kft. működési engedélye akkor szűnik meg, ha az Operaház jogerősen pert nyer, ami hosszú évekbe is telhet, számolt be a portál. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk