Alighogy Kisvárdán kiosztották a díjakat, Budapesten megkezdődik a június 30-ig tartó, 19. Országos Színházi Találkozó, melynek előadásait egy színészekből, rendezőkből, tervezőkből, dramaturgokból és kritikusokból álló, tizenegy fős csapat válogatta ki a szezon premierjeiből. A fővárosból az Atlantis, a Budapesti Kamara, a Katona, a Radnóti, a Stúdió K., a Picaro, a Thália és a Víg társulata, Debrecenből a Csokonai, Kaposvárról a Csiky Gergely, Kecskemétről az ottani Katona, Pécsről a Harmadik és a Nemzeti, Szegedről szintén a Nemzeti, Zalaegerszegről a Hevesi Sándor Színház társulata lép fel.
Miután Budapesten is lezajlott a díjkiosztás, Miskolcon kezdődik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolc város önkormányzata által hagyományteremtő céllal életre hívott Magyar Színházak Fesztiválja. A június 30-ig tartó műsorba több mint harminc hazai és határon túli előadást hívtak meg a legkülönfélébb műfajokban, ezeket öt helyszínen (a felújított nagyszínház, csarnok, kamaraszínház, játékszín, nyári szabadtéri színház) láthatják a nézők. A nem versenyjelleggel rendezendő fesztiválhoz kapcsolódva nemzetközi konferenciát is rendeznek Miskolcon az európai uniós csatlakozással kapcsolatos kulturális és színházi kérdésekről.
(Képünkön a szegedi Gyalog galopp.)
Múzeumi rangsor A 23. Múzeumi Világnap alkalmából nyolc pályázó közül a budapesti Hadtörténeti Múzeum és a miskolci Herman Ottó Múzeum nyerte az Év Múzeuma 1999 címet és a vele járó 1-1 millió forintot. Az 1999-es látogatottság alapján összeállt a múzeumok rangsora is, íme az élcsoport (zárójelben az 1988-as eredmény):
1. Dobó István Vármúzeum, Eger 403 ezer fő (´98: 1.; 428 ezer)
2. Magyar Nemzeti Múzeum 397 ezer (´98: 6.; 280 ezer)
3. "pusztaszeri Emlékpark 327 ezer (´98: 3.; 345 ezer)
4. Tihanyi Bencés Apátság 303 ezer (´98: 4.; 320 ezer)
5. Közlekedési Múzeum 278 ezer (´98: 5.; 297 ezer)
Tavaly három gyűjtemény szűnt meg, és tizenkilenc kapott működési engedélyt (köztük a budapesti Róth Miksa Emlékház és a Paksi Atomerőmű Üzemtörténeti Gyűjteménye), így jelenleg 804, működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmény van az országban, ebből 520 önkormányzati, kb. 200 egyházi, alapítványi vagy magántulajdonú, 86 pedig állami; 1999-ben összesen 1411 új kiállítás nyílt, a régiekkel együtt 2583 volt látogatható, a látogatók száma az 1998-as 10 millióról 9,7-re csökkent.
Cannes-i nyertesek A dán Lars von Trier Dancer in the Dark című alkotása nyerte el az 53. cannes-i filmfesztivál fődíját, az Aranypálmát, főszereplője és zeneszerzője a kisfia szemoperációjára gyűjtő, USA-ba disszidált cseh munkáslányt alakító izlandi énekesnő, Björk pedig a legjobb női alakítás díját kapta. A legjobb férfi alakítás díját a hongkongi Tony Leung vehette át, és Wong Kar-Wai: In the Mood for Love című filmje egyúttal a legjobb operatőr (Christopher Doyle, Mark Lee Ping Bing) és vágás (William Chang Suk-ping) díját is elnyerte. Az összes szereplő kiválasztását és munkáját elismerő, ezúttal elsőként kiosztott szereposztásdíjat az orosz Pavel Lunginnak ítélte a Luc Besson vezette zsűri: a Menyegző a szegénység és alkoholizmus sújtotta vidéki Oroszországba vezet el. Akárcsak a program egészében, a díjkiosztó ceremónián is főszerep jutott az ázsiai művészeknek: a nagydíjat a Jiang Wen rendezte Gizi Lai Le (Ördögök a küszöbön) kapta; a kínai hatóságok állítólag alig akarták Cannes-ba engedni a japánok által megszállt Kínában játszódó tragikomédiát. A rendezés díját a tajvani Edward Yang érdemelte ki Yi Yi című filmjével, az Aranykamerát két iráni rendező, Hassan Yektapanah (Djomeh) és Bahman Ghobadi (Zamani Baraye Masti Asbha - A lovak részegségének ideje) között osztották meg, a zsűri díján pedig a 20 éves iráni Samira Makhmalbaf (Takhté Siah - Fekete tábla) és a svéd Roy Andersson (Sänger frän Andra Väningen - Dalok a második emeletről) osztozott. A legjobb forgatókönyvet az amerikai John C. Richards és James Flamberg írta (Neil LaBute: Nurse Betty), a legjobb rövidfilmet a Fülöp-szigetekről érkezett Raymond Red készítette (Anino), a Cinefondation első díját pedig Peter Sollett kapta (Five Feet High and Rising).
Morze
Velencei Biennálé: A június 15-én megnyíló 7. Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar pavilonjában az Új Atlantiszt elképzelő építészek munkáit mutatják be. A kiállítás 45 millió forintból valósul meg. A millenniumi beruházásokból 118 millió forint jut az 1909-ben épült magyar pavilon korábban elkezdett, majd félbemaradt rekonstrukciójára.
Gyász: 78 éves korában elhunyt Jean-Pierre Rampal francia fuvolaművész. Több mint 400 lemezt készített, többször lépett fel Magyarországon is.
77 éves korában elhunyt Andrzej Szczypiorski lengyel író. Részt vett a varsói felkelésben, a háború utolsó hónapjait a sachsenhauseni koncentrációs táborban töltötte. 1968-ban szakított a kommunista eszmével, és csatlakozott az ellenzékhez. Kazimierz Brandys után immár a második elismert szerző távozott vele az élők sorából röviddel Lengyelország őszi, frankfurti könyvvásári díszvendégsége előtt.
Prince újra Prince: A Művész, Akit Egykor Prince-nek Nevezteknek neveztek (merthogy 1993-ban egy jogvita folytán művésznevét egy kiejthetetlen emblémára változtatta), most ismét Prince-nek szólítható, merthogy lejárt a Warnerrel kötött szerződése, jelentette be sajtóértekezletén. Új kislemezét (Cybersingle) és legutóbbi albuma (Rave Un2 the Joy Fantastic) átdolgozott verzióját pedig a http://www.npgonlineltd.com címen kínálja Prince.
Bécsben Nádas és a Jadviga: A Teatro Capile elnevezésű osztrák társulat a bécsi Collegium Hungaricumban játssza németül Nádas Péter Takarítás című darabját. A kis független csoport tervei között szerepel egy Göncz- és egy Garaczi-bemutató is. Előpremierként, az Osztrák Operatőrök Szövetségének rendezésében vetítették Bécsben Deák Krisztina Jadviga párnája című filmjét.
Kazah víkend: Ukrajna és Kirgízia után, a május 27-29-i hétvégét a kazah filmnek szenteli a budapesti Örökmozgó: hat darabot vetítenek az 1989- 1998-as termésből, köztük két nemzetközi sikert, A bérgyilkost (Darezsan Omirbajev) és a Sanghajt (Alekszandr Baranov).