L. Simon László fideszes cinizmusból oktatott: "Kár a CEU költözésével hergelni az embereket, ez az ő döntésük, nem a kormányé"

  • narancs.hu
  • 2018. október 23.

Belpol

Az egyetemet amúgy komoly intézménynek tartja.

A maga részéről reméli, hogy a CEU meg fog felelni a törvényi követelményeknek - ezt mondta L. SImon László fideszes képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Szerinte ha a CEU rektora azt mondja, hogy távozni akarnak Budapestről, az nem a magyar kormány, hanem a CEU döntése, és – mint fogalmazott – ezzel kár hergelni az embereket.

L. Simon László hozzátette, a CEU-t komoly intézménynek tartja, sok fontos kutatással, bár a diákok szakdolgozati témái között van olyan, amelynek a tudományossága megkérdőjelezhető.

Michael ignatieff, a CEU elnök-rektora csütörtökön jelentette be, hogy amennyiben a kormány december 1-ig nem írja alá az egyetem működéséről szóló megállapodást New York állammal, 2019 szeptemberében induló képzéseiket már Bécsben hirdetik meg.

Ha nem lép a kormány, minden programját Bécsbe viszi a CEU

Megkezdték a szükséges engedélyek beszerzését. „Amennyiben a magyarországi helyzetünk nem oldódik meg, mindegyik programunkat a bécsi campusunkon fogjuk oktatni, amelyhez a szükséges engedély beszerzése már folyamatban van az illetékes amerikai oktatási hivatallal együttműködésben" - ez áll abban a körlevélben, amelyet Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora küldött az egyetem oktatóinak és hallgatóinak, és amelyet a 444.hu ismertetett.

A lex CEU-val egyébként maga a kormány írta elő, hogy szükség van ilyen megállapodásra, és azt is, hogy a CEU-nak Amerikában is felsőoktatási képzést kell folytatnia. Ezt a feltételt az egyetem azóta teljesítette.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.