Ha nem lép a kormány, minden programját Bécsbe viszi a CEU

  • narancs.hu
  • 2018. október 5.

Belpol

Megkezdték a szükséges engedélyek beszerzését.

„Amennyiben a magyarországi helyzetünk nem oldódik meg, mindegyik programunkat a bécsi campusunkon fogjuk oktatni, amelyhez a szükséges engedély beszerzése már folyamatban van az illetékes amerikai oktatási hivatallal együttműködésben” – ez áll abban a körlevélben, amelyet Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora küldött az egyetem oktatóinak és hallgatóinak, és amelyet a 444.hu ismertetett.

Ignatieff azt is írja, a tanulmányaikat már megkezdő hallgatók Budapesten maradnak, de elképzelhető, hogy az új programokat szeptemberben már Bécsben hirdetik meg.

Egy bécsi projektmenedzsert is felvennének, aki a tanszékekkel egyeztetne a költözésről. Ha lesz megállapodás a kormánnyal, és a CEU tovább működhet Budapesten, akkor a projektmenedzser csak az eleve Bécsben indítani tervezett két alapképzés és egy mesterképzés előkészítéséért felelne.

A felsőoktatási törvény hatályos szövege szerint év végéig kellene nemzetközi szerződést kötnie a magyar kormánynak New York állammal a CEU működéséről, különben az egyetem elveszítheti működési engedélyét. A kormány azonban annak ellenére nem írja alá ezt a megállapodást, hogy a CEU minden egyéb feltételt teljesített.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.