Látogatási tilalmat rendeltek el a Békés megyei kórházakban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 27.

Belpol

Az influenza miatt.

Hétfőtől visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el a Békés megyei kórházakban az influenzaszerű tünetek számának emelkedése miatt. A korlátozásokat az intézmények honlapján tették közzé. 

Az intézkedés érinti a Békés Megyei Központi Kórház gyulai és békéscsabai tagintézményét, valamint az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet összes fekvőbetegosztályát. Az intézkedés nem vonatkozik azokra, akik írásos igazolással, védőoltási könyvvel igazolják, hogy már legalább két hete felvették az ez évi influenza elleni szezonális védőoltást. A szülészeti osztályon a szülésnél az a hozzátartozó lehet jelen, akinek nincs felső légúti panasza és védőfelszerelést használ. 

Békés megye az ország egyik olyan térsége, ahol jelenleg a leggyorsabban terjed az influenza. Az év harmadik hetében 23 800 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést, a legtöbb beteg Győr-Moson-Sopron és Békés megyében volt a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön közzétett heti jelentése szerint.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.