Lázár János ingyenessé tenné a tömegközlekedést a 14 éven aluliak számára az egész országban

  • narancs.hu
  • 2023. november 28.

Belpol

Követné Karácsony Gergely budapesti példáját.

Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfő este a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nagyvállalati Klubjában tartott exkluzív klubesten többek között arról beszélt, hogy

teljes egészében ingyenessé tennék Magyarországon a 14 éven aluliak tömegközlekedését

írja a VG. A miniszter azt is hozzátette, soha ennyien nem használták még a MÁV és a Volán járatait. Azt viszont elismerte, hogy a tömegközlekedés szolgáltatása minimum kifogásolható.

Lázár arra nem tért ki, hogy született-e már a jól hangzó ötletről kormánydöntés, a lap azt írja, hogy állítólag reális, komolyanvehető szándéka van a miniszternek. A beszélgetésből nem derült ki a lap megjegyzése szerint, mikor és hogyan vezetné be a szóban forgó intézkedést a kormány.

Mint ismert, 

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a fővárosi tömegközelkedésben már 2021. szeptemberében bevezette a 14 éven aluliak ingyenes utazását.

A miniszter közlése szerint az ország- és vármegye bérletekkel 50-100 ezer új bérletes jelent meg a tömegközlekedés rendszerében. Lázár megjegyezte, ebben a 600 forintos literárú üzemanyag és a dugók az utakon is közrejátszanak, de a fő ok mégis a rekordolcsó bérlet. Összesen már 3,6 millió ilyen bérletet értékesítettek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.