Lázár kontra Márki-Zay: megbüntették a polgármestert

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. szeptember 3.

Belpol

Az ellenzéki politikus szerint a bíróságon „végrehajtották a politikai igényt”, hogy őt el kell ítélni.

 

Jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) hódmezővásárhelyi polgármestert, mert az ítélet szerint becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár János (Fidesz) országgyűlési képviselőről.

A bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében mondta ki bűnösnek az ellenzéki politikust.

Lázár János magánvádlóként kezdeményezett eljárást Márki-Zay Péterrel szemben, azért, mert a polgármester 2018 decemberében két építőipari cég, a Szeviép és a K-Art ügyében korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe. Lázár a bíróságon úgy fogalmazott, természetesnek tartja, hogy a polgármester kritikával illeti politikai tevékenységét, de ennek vannak határai, nem vádolhatja őt bűncselekmény elkövetésével.

A Hódmezővásárhelyt korábban polgármesterként irányító Lázár János elmondta, ppp-konstrukcióban a K-Art Építészstúdió Kft. építette a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot, és a kiírt közbeszerzésen emellett vállalta a létesítmény 15 éves üzemeltetését. A 2008-as átadást követően gazdasági jellegű vita alakult ki az önkormányzat és a cégcsoport között a vállalkozás által kiállított számlák tartalma miatt, majd az önkormányzat 2011. szeptember 1-jével mondta föl a beruházó céggel a sportcsarnok üzemeltetésére kötött szolgáltatási szerződést.

Kendi Imrét, aki korábban az építészstrúdiót vezette, tanúként hallgatta meg a bíróság. Azt mondta, a cégcsoport gazdálkodása a vita miatt ellehetetlenült, a K-Art Építészstúdió Kft.-t később fölvásárolták, majd több évvel később végelszámolással megszűnt, a cégcsoport két másik vállalkozását 2013-ban felszámolták.

A tárgyaláson Bakos Éva tanácsvezető bíró iratokat ismertetve közölte, a polgármestert a Szegedi Törvényszék korábban már két másik ügyben is jogerősen elmarasztalta nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt, és akkor 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette,

az ügyben a személyiségi jog sérelme állt szemben a véleménynyilvánítás szabadságával.

A törvényszék az Alkotmánybíróság korábbi döntéseit alapul véve megállapította, Márki-Zay Péter közérdeklődésére számot tartó kérdésben nyilvánult meg, azonban valótlanul állította, hogy a sportcsarnokot kivitelező cég Lázár János miatt ment csődbe, hiszen azt tulajdonosai értékesítették, és csak 2019-ben szűnt meg végelszámolással. A bíróság a polgármester Szeviéppel kapcsolatos kijelentését Lázár Jánossal szemben megfogalmazott éles kritikaként értékelte.

    A törvényszék döntésével – a bűncselekmény elkövetése óta bekövetkezett időmúlásra és a vádlott személyi körülményeire tekintettel – enyhítette az első fokon kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetést.

Az ítélet kihirdetését követően Márki-Zay Péter a bíróság előtt rögzített videóban „vérlázító koncepciós eljárásnak” minősítette az ügyben a Szegedi Járásbíróság által hozott elsőfokú ítéletet, és jó hírnek nevezte azt, hogy a törvényszék több ponton felülbírálta az elsőfokú ítéletet.

 Márki-Zay úgy fogalmazott, a törvényszéken, bár a védelem több indítványának is helyt adtak, és módosították a tényállást is, „végrehajtották a politikai igényt”, hogy őt bűnösnek mondják ki. Szerinte Kendi Imre a napnál világosabban elmondta, hogy cégének csődjét az eredményezte, hogy a Lázár János egykori polgármester vezette közgyűlés úgy döntött, nem fizeti ki a cég számláit. 

A vásárhelyi polgármester megbeszéli ügyvédjével, Hamvas Ödönnel, ez ügyben érdemes-e a Kúriához fordulni, volt ugyanis arra példa, hogy a legfőbb bírói fórum a felülvizsgálatban megváltoztatta a korábban őt elmarasztaló ítéleteket. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.