Lázár: Nem vezetheti Hódmezővásárhelyt az, aki szerint két férfira rá lehet bízni egy csecsemőt

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 6.

Belpol

A miniszter szerint Márki-Zay Péter kiírta magát a politikából. 

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester „kiírta magát a politikából”, alkalmatlan Lázár János építésügyi miniszter szerint, aki úgy vélekedett, a várost nem vezetheti egy olyan ember, aki abban a hitben éli az életét, hogy két férfi nevelhet egy gyereket és két férfire rá lehet bízni egy csecsemőt – szúrta ki a 444.hu a Rádió7 interjúját. 

„Nagyon szeretném, ha nem lenne szerepe, mert ez aggodalommal tölt el a gyerekek jövőjét illetően, hogy ha olyan ember vezeti Hódmezővásárhelyt, akinek az a személyes meggyőződése, hogy két férfire egészséges dolog egy gyereket rábízni. Szerintem ez egy nagyon veszélyes dolog, és szerintem egy ilyen embernek a hódmezővásárhelyi városvezetésben semmi keresnivalója nincs”

– fogalmazott Lázár. 

A miniszter pár napja Horthy Miklós újratemetésének 30. évfordulóján azt mondta, az ellentengernagy „kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona”. Nemrégiben pedig azt mondta, ha újraválasztják Márki-Zayt, akkor a város nem számíthat a kormány támogatására. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.