Lebontják a miskolci MSZMP–székházat

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 11.

Belpol

A Fidesz kezdeményezésére. 

Lebontják az egykori állampárt miskolci székházát – jelentette be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón, Miskolcon. Alakszai Zoltán az MTI tudósítása szerint közölte, az MSZMP egykori ingatlanát a Fidesz kezdeményezésére, a kormány támogatásával bontják le, a helyén közösségi park épülhet.

Az egykori Mindszent település és Miskolc határán lévő területet az 1970-es években az MSZMP elvette a miskolciaktól, és pártszékházat épített rá, amelybe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a Miskolc járási és a Miskolc városi pártbizottság költözött.  A rendszerváltást követően egy nemzetközi kereskedelmi központ (ITC) működött az épületben, amely azonban mára jószerivel kiürült, mindössze hetvenen dolgoznak benne. Az ingatlan állaga leromlott, felújítása többe kerülne, mint a lebontása. Az ehhez szükséges kétmilliárd forintot kormányhatározat biztosítja.

Alakszai Zoltán elmondta, hogy a fejlesztés egyszerre szolgálja a miskolciak érdekét, valamint a város egyik műemléki, szakrális központjának helyreállítását, védelmét. A területet, amelyet a pártállam egykor elvett a miskolciaktól, a kormány most visszaadja – közölte. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.