Egy nap a tanáriban meghívót találtam az üzenőfalon: Előadás az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek integrálásáról. A mottó: Lehet-e a disznóból versenylovat csinálni? Az előadást az ötödik kerületi pedagógiai szakszolgálat hirdette, remélve, hogy a téma aktualitása miatt sokan ellátogatnak majd a rendezvényre. Így lett. Voltak ott óvónők, gyógypedagógusok, általános és középiskolai tanárok. Az előadó Locsmándi Alajos közoktatási szakértő, gyógypedagógus, a Prizma Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője volt. Az érdeklődők közül igazából senkit sem maga az előadás érdekelt – bár jól jönne a segítség a kötelezően választott integrált oktatás miatt a pedagógusoknak –, hanem leginkább az alcím vagy mottó keltette fel a figyelmet. Mit kell azon érteni? Ha ezt a szöveget a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumban látom kifüggesztve mint az év találós kérdését, akkor nem lepődök meg - de hogy egy iskolában, így igen. Mit jelent ez a metafora? Úgy értsem, hogy a disznó az SNI-s gyerek, a versenyló pedig az átlagos vagy jó képességű tanuló? És mi, tanárok vagyunk a kanászok – ahogy ezt egy kolléganőm meg is jegyezte? Az előadást (ami egyébként tényleg érintette az SNI-s gyerekek státuszát a mai közoktatási, vagyis köznevelési, leginkább köznevetési rendszerben) vita követte, amit egy kolléganőm azzal indított el, hogy a mottóról kérdezte az előadót.
A válasz – első körben – az volt, hogy igazából nem szeretne az előadó válaszolni, inkább felteszi újra a kérdést: Lehet-e a disznóból versenylovat csinálni? A véleményünk persze az volt, hogy rossz a kérdés, így nem lehet beszélni az általunk tanított és nevelt gyerekekről. Volt, aki azt mondta: mi jut eszébe a disznóról az embernek? Hogy büdös, ronda, röfög, moslékot eszik, ólban lakik. És a versenylóról? Az szép, tiszta, istállóban lakik, mint a többi versenyképes társa. A fokozódó feszültséget a szakszolgálat egyik vezetője próbálta oldani azzal, hogy az előadó védelmében elmondta: kollégája a kérdést egy korábbi fórumon tette fel, ő a hibás, hogy kiragadta az idézetet eredeti kontextusából. A hallgatóság lehetőséget adott a gyógypedagógus Locsmándinak, hogy a disznó kontra versenyló metaforát a korábban elhangzott szövegkörnyezetben értelmezze.
A második körben kapott válasz rontott a helyzeten. Az előadó bemutatott egy részletet a ppt-jéből, amin jól úszó gyerekek voltak láthatók, majd a képernyőn megjelent egy úszógumival a vízben evickélő, láthatóan sérült gyereket ábrázoló rajz. Minden világossá vált: jól futó disznókat lehet nevelni a disznókból, de versenylovakat nem. Gondoltam magamban, ennyit az integrálásról, a differenciálásról és mindenről. Jeleztem az előadónak, hogy köszönöm kimerítő válaszát, de azt sajnos elvi okok miatt nem fogadhatom el (hét éve vagyok a pályán, de még mindig van hivatástudatom, tisztelem a gyerekeket, a tanítás és a nevelés intézményét, és ezzel szerencsére nem vagyok egyedül). Öltözködni kezdtem, amikor az előadó azt találta mondani, hogy megkövet, mert igazam van. Nem emlékszem pontosan arra, hogy mit mondott, amivel megkövetni kívánt, csak arra, hogy az is állatos metafora volt: kollégáját idézte, aki egy gyereknek azt találta mondani, hogy őt annyira sem tudja megtanítani, mint a kutyáját.
Bennem pedig felmerült, hogy ez már súlyos képzavar: most akkor kutya, disznó vagy versenyló? Miért nem lehet egyszerűen gyerek?
narancs.hu: A január 5-én publikált beszámolóra az azóta eltelt 1 hétben reagált az ötödik kerületi önkormányzat, az előadás tartó szakember, a kommentekre pedig maga a szerző. Olvad el itt.
