Lemondott a váci tankerületi központ igazgatója

Belpol

Februárban írtunk arról, hogy a rendőrség nyomoz egy tankerületi vezetőt érintő ügyben sikkasztás és hivatali vesztegetés miatt. 

„Kérdésére tájékoztatjuk, hogy Verebélyi Gábor Ákos, a Váci Tankerületi Központ vezetője 2023. augusztus 31. napjával lemondott szakmai felsővezetői, tankerületi igazgatói tisztségéről” – erősítette meg a Narancs.hu értesülését a Klebelsberg Központ. 

Még februárban számoltunk be róla, hogy a rendőrség nyomoz egy tankerületi vezetőt érintő ügyben, az akkori információnkat a Pest Vármegyei Főügyészség, valamint Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette. Az esetről eredetileg a Vác és Környéke nevű portál számolt be: mint írta a lap, sikkasztás és hivatali vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség egy tankerületi vezető ellen. 

A cikk szerint az érintett vállalkozóktól saját magának kért ingyen munkavégzést, egyéb ajándékokat azért cserébe, hogy tovább dolgozhassanak vagy beszállíthassanak a felügyelete alá tartozó intézményekbe. Egy esetben 700 kilogramm gyümölcsöt kért egy tankerülettel szerződésben álló vállalkozótól, hogy később is sikeresen pályázhasson az iskolagyümölcs-programban történő beszállításra. Egy másik esetben egy karbantartó vállalkozástól azt kérte, hogy a megbízásokért cserébe „csináljanak meg ezt-azt a családi házán”. A vállalkozó meg is kezdte a munkát, majd abbahagyta, a cég megbízása pedig 2022 áprilisában megszűnt, írta a Vác és Környéke. 

A váci lap beágyazottságából kiindulva a Váci Tankerületi Központ vezetőjére lehetett asszociálni, akit többször próbáltunk utolérni februári cikkünk készítése során: végül írásban annyit válaszolt, hogy nem keresték a rendőrség részéről, bővebb információért forduljunk a hatósághoz. 

 
Verebélyi Ákos váci tankerületi igazgató beszédet mond Szob három felújított intézményének, az iskola, a meseház és az idősek otthona közös átadóünnepségén a Fekete István Általános Iskola előtt 2021. június 10-én
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Miután értesültünk arról, hogy távozik a tisztségéből, újból írásban kerestük meg Verebélyi Ákost, valamint a Klebelsberg Központot is: utóbbi meg is erősítette az információnkat, augusztus 31-ig tölti be a pozíciót. Ezután felhívtuk Verebélyit: tájékoztattuk, hogy a távozásával kapcsolatban szeretnénk beszélni vele. Azt mondta, csütörtökön egész nap elfoglalt, péntektől pedig szabadságra megy, így legközelebb hétfőn tudunk vele beszélni. 

Írtunk a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy milyen nyomozati cselekmények történtek az elmúlt fél évben, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz. Amint ez megtörténik, beszámolunk róla.   

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?