A sorozat három antihőse közül Klaus Barbie-t, a lyoni Gestapo egykori főnökét 1987-ben, a milicista Paul Touvier-t, akit hét „zsidó” férfi meggyilkolásával vádoltak, 1994-ben ítélték jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre. A Gironde megyei prefektúra főtitkári posztját betöltő Maurice Paponnak 1690 „zsidó” deportálásáról kellett számot adnia 1997–1998-ban.
Hogy a róla szóló háromrészes dokumentumfilm Gabriel Le Bomin rendezésében egyáltalán létrejöhetett, az elsősorban Robert Badinter egykori igazságügy-miniszter érdeme: az ő kezdeményezésére fogadta el a Nemzetgyűlés 1985-ben azt a törvényt, amely lehetővé tette a történelmi jelentőségű bűnperek audiovizuális dokumentálását; jóllehet a filmszalagot ötven évre titkosították. (Robert Badinterrel lásd korábbi interjúnkat: „Mi, európaiak”, Magyar Narancs, 2012. február 16.) Éric Dupond-Moretti akkori igazságügyi és Rima Abdul-Malak akkori kulturális miniszter pedig 2024-ben elrendelték a tárgyalás 185 óráját megörökítő 380 órás filmanyag, valamint a periratokat tartalmazó dossziék idő előtti nyilvánosságra hozatalát.
Mintha mi sem történt volna
A megszállás alatt Maurice Papon (1910–2007) volt a Gironde megyei prefektus főtitkára (gyakorlatilag a helyettese) és a zsidóügyi főosztály vezetője: így az ő feladatkörébe tartozott a helybeli „zsidók” deportálása. Jóllehet a Vichy-rezsim főtisztviselője nagy ügybuzgalommal és precizitással látta el feladatát, a felszabadulás után ügyesen elkerülte a számonkérést, mivel idejekorán átigazolt az ellenállók és gaulle-isták táborába. Sőt, 1945 után sikeres közéleti karriert futott be; volt polgármester, kabinetfőnök, prefektus és képviselő, majd 1958-tól 1967-ig a francia főváros rendőrprefektusa, végül a Barre-kormány költségvetésügyi minisztereként jutott el a pálya csúcsára. Ráadásul a Becsületrenddel bezárólag az állam számos kitüntetését megszerezte. Ezért okozott megdöbbenést, amikor az 1981-es elnökválasztás első fordulója után a Le Canard enchaîné szatirikus hetilap (hogy növelje François Mitterrand esélyét) nyilvánosságra hozta, hogy Valéry Giscard d’Estaing költségvetésügyi miniszterének több mint másfél ezer „zsidó” (köztük kétszáz gyerek) deportálása szárad a lelkén. A hetilap a következő két számban az ezzel kapcsolatos dokumentumokat is közreadta.
A Le Canard enchaîné leleplezése korántsem volt elegendő az ügyészség vádemeléséhez. 1981 decemberében csak egy Auschwitzban elpusztított nyolctagú család hozzátartozói adtak be keresetet Papon ellen. De ennek sem lett foganatja, mivel egy volt ellenállókból álló „becsületbíróság” Papon mellett foglalt állást. A politikust 1983 januárjában ismét feljelentették „emberiesség elleni bűncselekmény” vádjával (amely az 1964. december 26-i törvény alapján nem évül el Franciaországban). Csakhogy két évre rá egy történészekből álló „szakbizottság” a volt főtisztviselőt megint ártatlannak nyilvánította a neki felrótt bűncselekményekben, mivel 130 „zsidót” bizonyíthatóan törölt a nyilvántartásból; ezek után 1987-ben formai hibára hivatkozva az egész eljárást megszüntették. Aztán 1988-ban mégis kijelölték a per lefolytatására a bordeaux-i fellebbviteli bíróságot, amely még abban az évben el is jutott a vádemelésig.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
