Leöntötték sárral Horn Gyula budapesti szobrát

  • narancs.hu
  • 2023. február 12.

Belpol

A térfigyelő kamera felvételén két ember látszik.

Bemocskolták Horn Gyula egykori miniszterelnök  budapesti, XIII. kerületi szobrát – írja a Telex.

Az emlékművet beborító barna trutymóról egy olvasó fotókat is készített. Azt, hogy az az anyag sár,  Ladányi Gyula, a XIII. kerületi önkormányzat sajtófőnöke nyilatkozta. A kerület közterület-felügyelete a történtek miatt feljelentést tett, és gondoskodott a takarításról. 

Az eset szombat este történt. Azt a területet látja az egyik térfigyelő kamera, a felvételeken a szóvivő szerint két ember látszik. 

Horn Gyula a rendszerváltás előtti utolsó pártállami külügyminiszter, az 1994 és 1998 közötti szocialista-szabaddemokrata kormány miniszterelnöke, 1990-1998 között az MSZP elnöke volt. A XIII. kerület díszpolgárrá választotta,  és a Gyermek téren egész alakos portrészobrot állíttatott neki a halála egyéves évfordulóján, 2014-ben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.