Letartóztatása óta 189 milliót keresett Schadl György

  • narancs.hu
  • 2024. július 5.

Belpol

Az ügyészség a börtön mellett 200 milliós pénzbüntetést kért rá.

Az érdekeltségébe tartozó, állami feladatot ellátó végrehajtó irodák révén az alatt a két év alatt, amíg előzetes letartóztatásban, börtönben ült, 189 millió forintot keresett Schadl György, a Végrehajtói Kar korábbi elnöke – írja a 24.hu.

Ennek azért van jelentősége, mert a Központi Nyomozó Főügyészség a börtönbüntetés mellett ennél alig nagyobb összegű, 200 milliós pénzbüntetés kiszabását kérte a korrupciós, vagyon elleni bűncselekményekkel és pénzmosással vádolt egykori tisztségviselőre.

Schadl Györgynek a saját irodája mellett a felesége végrehajtói irodájában is van tulajdonrésze. Miután mindketten gyanúsítottak lettek, felfüggesztették őket tevékenységükben. Az irodák azonban azóta is működnek: helyettesítéssel más végrehajtók működtetik, 10 százalékos tulajdonrészért cserébe. Így a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is Schadlékat illeti meg.

 

Schadl György hét évre szóló végrehajtói megbízatása 2022-ben, amikor előzetes letartóztatásban volt, lejárt, ám a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar jegyzékében még mindig szerepel a neve. Ez a feltételezések szerint úgy lehetséges, hogy vagy meghosszabbították az engedélyét, vagy valaki fegyelmi eljárást indított ellene. Ügyvédje, Morvai Attila megerősítette, indult ilyen eljárás, amely csak a büntetőper befejezése után zárulhat le.

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kipcsak kapcsolataink sem tetszenek Borellnek

  • Narancs.hu/MTI

Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szóvá tette, hogy a Türk Államok Szervezetének találkozóján ott ült az Észak-ciprusi Török Köztársaság vezetője is, holott ilyen államot nem ismer el az Unió.

Magyar Péter: "Ki kell húznunk az országot az Orbán-klán karmai közül"

  • narancs.hu

Szeptembertől "kormányinfókat" fog tartani a Tisza Párt  és létrehoznak egy Lúdas Matyi Alapot, hogy magánszemélyek, vállalkozók támogatásukkal beállhassanak egy-egy jó ügy mögé. Júliusban elindul az Immunitás Program, és felállítanak egy digitális gyóntatószéket. A szombati budapesti rendezvényen Karácsony Gergelynek is üzent a párt alelnöke.