Lévai Anikó közbenjárását kéri Magyar Péter

  • narancs.hu
  • 2024. december 21.

Belpol

A gyermekotthonoknak szánt adomány ügyében fordult hozzá, arra emlékeztet, hogy a miniszterelnök felesége ringatta őt kisbabakorában.

 

Nyílt levélben fordult Lévai Anikóhoz, Orbán Viktor miniszterelnök feleségéhez Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a gyermekotthonoknak szánt karácsonyi ajándékok ügyében. 

Az ellenzéki párt, illetve a Legyél a változás! Egyesület szeretett volna adományokat vinni az intézményeknek, de azzal szembesült, hogy az állam ezt ebben a formában nem engedélyezi. Fülöp Attila államtitkár azt mondta, az adományokat központilag lehet leadni, úgy, hogy erre szerződést kötnek, és azért nem lehet egyesével elvinni az otthonokhoz, mert ez megzavarja az adventi készülődést. 

Fóton az intézmény kerékpártárolójába kerültek a tiszások adományai.

Magyar még pénteken szóvá tette, hogy az államtitkár délelőtt még eljárt velük szemben, délután pedig már arról tett közzé képet a közösségi oldalon, hogy kormánytisztviselők által gyűjtött ajándékokat ad át egy gyermekotthonban. 

A Tisza Párt elnöke azt kéri a miniszterelnök feleségétől, hogy legyen emberséges.

„Anikó, azt mesélted anno, hogy azért tartozom azon kevesek közé, akikkel tegeződsz, mert abban az ügyvédi irodában kezdted ügyvédjelöltként a karrieredet, ahol édesapám dolgozott és csecsemőként sokszor ültem az öledben és szeretettel ringattál. Anikó, hogy tudsz majd az unokáid szemébe nézni szenteste a hatvanpusztai kúriában, miközben a férjed politikai okokból tönkreteszi a legnehezebb sorsú gyerekek karácsonyát? Miért hagyod, hogy így legyen? Anikó, a férjed elvitette a gyermekotthonokból a sok ezer ember által felajánlott karácsonyi ajándékokat a karácsonyi ünnepség előtt. Miért tűröd ezt az Ökumenikus Szeretetszolgálat jótékonysági nagyköveteként?” – írta Magyar.

Felidézi, hogy pénteken a Legyél a változás! Egyesület ajándékokat vitt a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonba, Fülöp Attila államtitkár megígérte, hogy az ajándékok ott maradnak és megkaphatják a gyerekek a péntek esti karácsonyi ünnepségen.

„A férjedék megint hazudtak és pár órával a karácsonyi ünnepség előtt ismeretlen helyre szállították a több, mint félmillió forint értékű ajándékcsomagot, mit sem törődve a nehéz sorsú gyermekek érzéseivel. Miközben a fideszes képviselők és a hatalom bármelyik otthonba vihetett mások által gyűjtött használt könyveket és játékokat (és az átadásról FB posztokat és TikTok videókat gyártottak), addig a sok ezer magyar ember által felajánlott csodaszép, új játékokat, piti tolvaj módjára elvették a gyerekektől” – érvelt Magyar, és kettős mércét említ. Úgy tudja, az otthonok központi utasítást kaptak arra, hogy nem szabad átvenni az egyesület ajándékait. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.