Miközben a Karmelitában Orbán Viktor épp elkezdte az évi egyetlen nagy alkalmat, amikor akár 3-4 olyan kérdésre is válaszol egymás után, amiket nem az ő csinovnyikjai tesznek fel, egész más hangulatú dolog történt Budapesten a Kálvin tér környékén: különféle korosztályú emberek egy olasz étterem előtt álltak be kígyózó sorba. Mivel karácsony van, logikus lenne az ételosztás, de nem. Az történt, hogy Magyar Péter kiadott egy könyvet az idei évről. Vagyis igazából kevesebbről, mint egy év, hiszen a közvélemény-kutatók szerint a kormányváltásra is esélyes Tisza története február 11-én kezdődött, amikor Magyar bement a Partizán stúdiójába kibeszélni a NER-ből, hogy aztán március 15-én már bejelentse, pártot alapít. Tehát ezt a könyvet vásárolta meg ez a sok ember, és arra szánták a szombat délelőttjüket és jó eséllyel délutánjuk egy részét is, hogy egy pártelnök, Nagy Ervin és a Tisza jelenlévő tagjai aláírják a Tégláról téglára - Magyarország felébredt című könyvet. „Azt akarom, hogy ha végre változás lesz, ott álljon emlékként, hogy én megtettem a magamét” – mondta a Narancs.hu-nak egy sorban álló középkorú hölgy. Párat lépve egy ránézésre középiskolás társasághoz értem, akik röviden összefoglalták érzéseiket. „2026-ban már szavazhatunk, és már az izgalmas, hogy Magyar Pétert nem csak a tévében és Facebookon lehet látni, ráadásul végre valaki beszél arról is, hogy mi történik Magyarországon” – mondták, utalva arra a közkeletű és nehezen tagadható megállapításra, hogy Magyarország miniszterelnöke továbbra is inkább a nemzetközi politikát akarja megoldani, miközben nem működik az állam.
Ami még érdekes volt, hogy ezekről az emberekről ránézésre nem igazán lehetett azt gondolni, hogy egyszerűen kiszervezték őket a Tiszából, ahogy azt már tényleg számtalan pártnál láttuk, amelyek úgy akartak csinálni, mintha lennének lelkes szavazóik. Arról még nagyon sokáig fognak vitatkozni, mit érintett meg Magyar Péter az ellenzéki szavazók lelkében annyira, hogy feladják a Facebook-lájkok, profilképcserék és kommentek köré épülő politizálásukat, és megmutassák magukat fizikailag is bárhol és bármikor, de nem lehetett nem arra gondolni, hogy így néz ki egy tömegpárt, ami szeretne valamit elérni egyszer. Hogy a kormányváltáson túl mit, azt még mindig nehéz kibogozni, de elég egyértelmű, hogy valamiféle atlantista gondolat köti össze a pártot és a szavazókat is, ami különösen olyan időben tud látványos lenni, amikor épp látványosan az oroszok EU-ba ágyazott latorállamaként működik az ország hétről hétre.
A dedikálás előtti sajtótájékoztatón Magyar elmondta, 10 ezer példányt nyomtak a könyvből, de már lassan elfogy, úgyhogy akarnak nyomtatni még 20 ezret. Ha ez igaz, akkor a Tisza lassan felkerülhet az év végi toplistákra, ugyanis egy könyvből átlagosan összesen 2300 példány körül nyomnak ki az országban, a legtöbb író pedig már 500 eladott példánynak is nagyon tud örülni. A tiszás könyvet Ausztriában nyomtatták, mivel Magyar elmondása szerint Magyarországon több nyomda egyszerűen nem merte bevállalni a NER későbbi esetleges retorzióit. A pártelnök a kiadó személyét firtató kérdéseket is megelőzte azzal, hogy ezt a könyvet nem a párt adta ki, hanem az ő cége, és a befolyó hasznot magánemberként tervezi a pártnak adományozni.
Na de mi van ebben a könyvben 9900 forintért? Nos, tulajdonképpen semmi, vagyis hát semmi olyan, amit átlagemberként értékelni kéne. 200 képről beszélünk, illetve angol és magyar idézetekről. Nagyon igényesen megcsinált album, nem is igazán könyv. Innentől már csak az a kérdés, hogy minket mi érdekel: ha valaki úgy érzi, a Tisza története élete meghatározó része, és egész életében emlékezni akar erre a robbanásra épp úgy, mint a kedves nő, akivel beszéltem, akkor biztosan rém nosztalgikus lesz az egész, esetleg lehet magyarázni az unokáknak is majd, hogy aztán az unokák megkérdezhessék, ki ez a szőke figura, aki a kétszázból legalább száznyolcvan kép középpontjában van.
A legérdekesebb valószínűleg Magyar Péter köszöntője, amelyben gyorsan leszögezi, „nem reklámkönyvet akartak és nem tökéletes képeket”, hogy aztán egy klasszikus reklámkönyvvel és csupa tökéletes képpel szembesüljünk mégiscsak. Viszont azért van itt valamiféle vallomásszerűség is: „Ez a kiadvány annak állít emléket, hogy miként tudtunk közösen túllépni korábbi önmagunkon.” Magyar identitásának ennyire stabil részét jelenti, hogy pár hónappal korábban még ő is annak a rendszernek a része volt, amit most épp mindenkinél hangosabban próbál megdönteni. Annyira hangosan, hogy a sor négy és fél óra alatt ment le nagyjából. Mindez jól mutatja, hogy aki képes volt ezt végigállni, kivárni, annál milyen státuszban van Magyar Péter 2024 decemberében. (Én ennek a töredékét sem bírtam ki, pedig dolgozni mentem oda.) Hetven feletti nénik is úgy állták végig a decemberi délután egy részét, mintha minimum Azahriah negyedik Puskás arénás koncertjére árulták volna a jegyeket.
Azt tényleg nagyon izgalmas átgondolni akár a könyv lapozgatása közben is, hogy a februárban még talán épphogy a Fidesz megreformálásáról értekező Magyar hogyan érkezett meg a teljes rendszertagadáshoz. (Egyébként erről a fejlődéstörténetről nagyon érdekeseket mond a karácsonyi számunkban Magyar Bálint, olvassa el! ) De azért ennyi pénzért lehet, hogy jobb, ha Magyar Péter Instagramját lapozgatja át valaki – a kellemetlen érzés ellenére, amit a magyar_peter_official_the_man felhasználónév elolvasása okoz. Ha esetleg valaki megtudna valamit a Tiszáról és az ellenzék aktuális hőséről, annak még várnia kell arra a könyvre, amit Bódis Kriszta ír épp Magyarrról, és az biztosan nem csak a biztos szavazókhoz szól majd. Egyébként túlgondolni semmit sem kell: a dedikálásra várók hosszú során morfondírozva arra jutottam, hogy egy nemrég nyílt hamburgerezőnél láttam közel ekkora sort. Ha jól értettem, ott valami akciós hamburgert osztottak épp, ami végül is egyszerűbb, mint rendszert váltani.
