Lezárult a szavazás, megkezdődött a számlálás

  • narancs.hu
  • 2024. június 9.

Belpol

Lezárták az urnákat, elkezdődött a szavazatok összeszámolása.

Este hétkor lezárult a 2024-es Európai Parlamenti és Önkormányzati választás. Aki még sorbanáll, az még szavazhat, más, későn ébredők azonban már nem ikszelhetnek. 

Az urnazárás után a szavazatszámláló biztosok kiöntik az urnákból a borítékokat és a boríték nélküli szavazólapokat. Első körben különválogatják az egyes lapokat - Budapesten öt lapot. Ezt követően le kell válogatni az érvénytelen szavazatokat, ezekről jegyzőkönyvet kell készíteni. Számba kell venni a ki nem töltött szavazólapokat is, emellett a rontott lapokat is, ezekről is jegyzőkönyvet kell készíteni.

Az érvényes szavaztokat ezt követően kezdik számolni. A számlálás végén a nem kitöltött, az érvénytelen és az érvényes szavaztatok száma meg kell egyezzen azzal a számmal, amivel a reggelt indították a szavazókörök - ha eltérés van, addig kell számolni, amíg nem stimmelnek a számok.

Az eredményekről jegyzőkönyv készül, ez kerül tovább a Nemzeti Választási Irodához a leplombázott szavazólapokkal együtt. Mindennek nyomon követhetőnek és visszakereshetőnek kell lennie szavazókörökre bontva.

Az önkormányzati választások eredményei este nyolctól, az EP-választások eredményei tizenegy óra után lesznek nyilvánosak. Utóbbi azért ilyen későn, mert Olaszországban ekkor zárnak az urnák, és csak akkor lehet eredményt hirdetni, ha minden szavazókör bezár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.