Lezárult az LMP zöld konzultációja

  • narancs.hu
  • 2022. december 29.

Belpol

Csaknem tízezren töltötték ki. 

Lezárult az LMP október közepén indított zöld konzultációja: a csaknem tízezer válaszadó jelentős többsége egyetértett a kérdőívben megfogalmazott javaslatokkal – közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

A magyar lakosság elkötelezett egy zöld fordulat iránt, összegezte az eredményeket Kanász-Nagy Máté, kiemelve, csak fenntartható, zöld megoldásokkal lehet kivezetni az országot az energiaválságból. Elmondta, a válaszadók 95,5 százaléka értett egyet azzal, hogy a kormány mielőbb indítson országos épületszigetelési programot, jelentősen növelve a szigetelt lakóingatlanok mintegy 20 százalékos, az ausztriai mutató alig negyedére rúgó arányát.

A szélerőmű-telepítés korlátozásának visszavonását 91,8 százalék pártolta, a napelemekre kivetett termékdíj eltörléséről pedig 91,5 százalék nyilatkozott pozitívan. A válaszadók 72,3 százaléka mondott igent az egész országra kiterjedő, havi ötezer forintos klímabérlet gondolatára, és ugyanekkora volt azok aránya, akik szerint mielőbb fel kell mondani a paksi atomerőmű bővítésére kötött szerződést.

Hangsúlyozta, szemben a kormány „felelősség-áthárító konzultációjával”, ők olyan valódi problémákra keresték a választ, mint az energia- és a klímaválság vagy az energiaszegénység, és ezekben a kérdésekben „valódi alternatív válaszokat kínáltak”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.