LMP: Legyenek nyilvánosak az ügynökakták!

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 22.

Belpol

Huszonnegyedszer nyújtja be erről szóló javaslatát a párt.

Az LMP 24. alkalommal is benyújtja az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatát a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, hétfőn. Ezt Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője jelentette be vasárnap, online sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus szerint súlyos mulasztása minden olyan pártnak, amelynek a rendszerváltás óta többsége volt a magyar országgyűlésben, hogy a mai napig nem tárták föl tisztességesen az állambiztonság múltját. Azt sem lehet tudni, hogyan hálózták be a rendszerváltó pártokat az állambiztonság fenntartói, az egykori politikai hatalmat hogyan váltották gazdasági hatalomra, és hogyan indítottak el máig ható társadalmi és gazdasági folyamatokat. 

Keresztes László Lóránt emlékeztetett, a Fidesz–KDNP antikommunistának nevezte magát, és a 2010-es országgyűlési választások előtt világos ígéretet tett az aktanyilvánosság biztosítására, ez mégsem teljesült.

A Lehet Más a Politika tíz évvel ezelőtt nyújtotta be először az országgyűlésben az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló javaslatát, de érdemben erről nem lehetett tárgyalni. 

Az LMP arra számít, hogy ezt a 24. javaslatot is le fogja söpörni a kormányoldal, de az ellenzéki párt reméli, a jövő évi országgyűlési választások után olyan többség jön létre, amely tisztázza, mi történt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.