Macedóniából is magyarok segíthettek kijutni Gruevszkinek a német közmédia szerint

  • narancs.hu
  • 2018. november 28.

Belpol

A magyar kormány ennek épp az ellenkezőjét állítja.

A német közszolgálati DW közölt újabb, eddig ismeretlen részleteket Gruavszki szökéséről, írja a 444.hu. Ez a lap nevezte meg korábban azokat a magyar diplomatákat is, akik Gruevszki Albániától Budapestig szállításában részt vettek, ezt az információt pedig később Szijjártó Péter is megerősítette.

A lap szerint Gruevszki Szkojében négy lakást használt, hogy elterelje a figyelmet pontos tartózkodási helyéről. A cikk arról ír, hogy november 8-án látták utoljára, amikor 100 ezer eurót (32 millió forintot) vett fel a bankszámlájáról.

Gruevszkit a Marriott Hotelből látták távozni ezen az estén. A szálloda egyébként Gruevszki unokatestvéréé, Saso Mijalkové, aki az ország titkosszolgálatának volt vezetője. A cikk több forrásból megerősítetten írja, hogy a Gruevszki eltűnése előtti három hétben többször is Szerbiában használt magyar diplomáciai autókat láttak a Marriott parkolójában.

Szerintük ez arra utal, hogy a magyar diplomatáknak szerepe volt Gruevszki Macedóniából való szökésében is.

A magyar kormány - Gulyás Gergely és Szijjártó Péter is - eddig azt állították, hogy a magyarok nem segítettek Nikola Gruevszkinek kijutni Macedóniából. Ennek fenntartása mellett azonban azt elismerték, hogy Albániából magyar segítséggel jutott Budapestre a korrupcióért elítélt politikus.

Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón reagált a német DW információira, és tagadta, hogy közreműködtek volna magyar diplomaták Gruevszki Macedóniából való megszöktetésében. "Magyarország egy ország szuverenitását sem sértette meg, és semmi közük nem volt ahhoz, hogy a volt macedón miniszterelnök elhagyta a hazáját" - mondta az ügyre reagálva.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.