Kicsit késtünk, este 8-ra értünk Hegyeshalomra. Az impor-tőrök nagy része ekkorra már befutott, néhány Belgiumból, Franciaországból érkező csapat van még úton. Akik csak tehetik, igyekeznek a 7 órai váltás előtt ideérni: a határátlépés percek alatt megvan, ám a sorompó után balra fordulva - oda parkolnak a beléptetésre váró autók - elszabadul a pokol.
Ezen az estén a felfestett mintegy húsz helyre 40-50 kocsi jut. Első körben rövid, 20 perces sorban állással az előzetes szemléhez szükséges papírokat kell beszerezni, majd ezeket kitöltve ugyanoda kell visszaadni - még egyszer végigállva a sort. Hűvös, szeles este van, és várakozni csak a szabadban lehet.
A szemlére egy-másfél óra múlva kerül sor; felírják a kilométeróra állását, és felszínesen megállapítják az autó állapotát. Ennek egyébként nincs sok jelentősége, az órákat a nepperek nagy része külföldön már rutinszerűen állítja be a "megfelelő" értékre, a jó alkatrészeket pedig már rég kicserélték a bontókból beszerzett töröttre. Ezután irány a 200 méterre levő spedíció: itt a három speditőr cég valamelyikével leszerződik az ember; amúgy ez az egész vámprocedúra legcivilizáltabb része, mert tágas helyiségben, normális körülmények között bonyolíthatjuk a formaságokat. Két órát azért itt is eltöltünk.
Aki ennek egyedül vág neki, az elveszett. A gyakorlottabbak ketten-hárman egyszerre állják a különböző sorokat és adó-vevővel tartják közben a kapcsolatot.
Egy, a sorállás közben szerzett ismerősünk elárulja:
az eddigi várakozás elkerülhető,
ő a szemlével és a speditőrökkel huszonöt perc alatt végzett, igaz, a gyorsaság mindösszesen 35 000 forintjába került. A ránézésre gyönyörű állapotban levő 124-es Mercedesét a szemlés lényegében roncsként értékelte. Alkalmi társunk helyismerete lenyűgöző: felajánlja, hogy az egész vámeljárás során pártfogol minket. Végül elhárítjuk, a kért negyvenezret sokalljuk.
Éjfélre visszaérünk az autóhoz, már csak az ideiglenes rendszám hiányzik. A 20-25 négyzetméteres váróteremben legalább negyven ember van, egy kólaautomata meg 35 fok, és egy óra alatt kétembernyit haladunk előre. Korábban szerzett ismerősünk többször feltűnik intézkedni, nyomában pártfogoltjaival, akik meglehetősen hamar továbbállnak, friss rendszámmal a hónuk alatt. Akik a sort a végéről állják ki, csak reggel szabadulnak; az ügyintézők hajnal 3 körül behúzták a függönyöket, és közölték, hogy reggel folytatják a rendszámok kiadását.
Két nappal később, reggel 7.30-kor a kőbányai Gergely utcában körözünk a 7. számú vámhivatalnál. A telep körüli utcákban egy talpalatnyi hely sincs, mindenütt E rendszámú autók. Az ügyféltérben legalább száz ember.
Már nem sokallnánk
a félhivatalos, önjelölt vámügyintézők által kért 40 000 Ft eljárási díjat, aminek fejében átvállalják a vámolással járó bürokrácia nagy részét - de az a hajó már elment. Kitöltési útmutatókat, bármilyen lényegi segítséget hiába várunk, sorszámok nincsenek, időpontot sehol sem adnak. "Majd szólítják" - halljuk minden ablaknál. Egy szekszárdi hölgy már az előző napot is végigülte, ma reggel nyitásra érkezett. Érdeklődését mindenütt elhárítják, senki sem tudja, épp melyik fázisban járnak a papírjai. Egyvalamit tehet: ül és vár. A mosdóba nem szívesen megy ki, fél, hogy épp akkor szólítanák. És ha nem hallja, ha abban a három percben nincs a teremben, hiába várt másfél napot. A mosdót amúgy is kevesen használják, annyira piszkos, hogy inkább a szomszédos étterembe jár a várakozók többsége. Már akinek társa is van, aki addig is állja a sort.
Egy szomorú arcú fiú már harmadszor tűnik fel, bolyong a teremben, mindig mással beszélget. Bajban van, és úgy látszik, rajta már senki sem tud itt segíteni. Bűne a jóhiszeműsége: túl olcsón vette meg kinti barátjától annak megunt autóját, és nem röstellte az eredeti számlát bemutatni. "Ha hamisít egy drágább számlát, akkor jobban járt volna. Így most a hatóság mondja meg, hogy ön igazából mennyiért is vette az autóját. És szerintük maga biztos drágán vette" - avatja be egy nagydarab, vidám nepper a fiút; ő már csak tudja, hetente kétszer van itt.
(Németországban vagy Svájcban az autó átírása, a rendszám és az ezzel járó biztosítás elintézése néhány percet vesz igénybe; az ügyféltérben méteres színes táblákon mutatják be az űrlapok kitöltését. Szabott árakon. A pénztáros ott a visszajáró 26 eurófillért sem fogadta el, pedig nem kenőpénznek szántuk, csak nem akartunk bajlódni az apróval.)
Délután két órakor már hat órája vagyunk a Gergely utcai vámhivatalban, de legalább leszemlézték az autót. Papírok, vámkalkuláció később. Ha szólítanak. A nap folyamán többször látunk feltűnni már unalomig ismerős arcokat - ők egyszer sem arra várnak, hogy szólítják őket. Egyikükkel sikerül szóba elegyednünk, büszkén mutatja, hogy az előbb bemutatott 5-ös BMW-je a papírok szerint széthajtott, düledező roncs. Annyi vámot fizet utána, amennyit Gábor az Opeljére.
Nekünk, akik nem ismerjük, hová nyílnak az oldalajtók, kegyetlenül hosszú a nap. A legtöbben teljes bizonytalanságban, tanácstalanul lézengenek, megalázóan kiszolgáltatva. Nyilván mindenki szívesen visszajönne másnap fél tízre, kettőre vagy hatra vagy bármikorra, ha időpontot vagy legalább sorszámot kapna. Sokaknak láthatóan jólesne leülni - csak hát a termet a jelek szerint nem arra tervezték, hogy itt egyszerre tíznél többen várakozzanak.
Mi sem végeztünk aznap.
A következő állomás két és fél hónappal később a Közlekedési Felügyelet (KPM) ellenőrzése. Addig E-s rendszámmal járunk, havi 1500 forintért hosszabbítjuk a forgalmit és 6000-ért a kötelezőt.
A KPM környékén, a Mozaik utca 4.-nél a már ismert kép fogad: több száz E-s rendszámú autó mindenütt, már hajnaltól - a járdán, a zebrán, a füvön, a közeli Mol-kút mosójánál, ahol éppen helyet találnak. Azt hittük, a papírunkon szereplő időpontot csak nekünk adták ki; és ugyanezt hihette a szintén aznap délre behívott másik háromszáz (!) ember is. Háromnegyed egyig egyetlen autó sem megy át a sorompón. Ügyintézés egyetlen ablaknál folyik, ahová egy másfél méter széles folyosón kell sorban állni. Nekünk két órát. Székek csak a folyosó végén, az ablaknál vannak. Sorszám itt sincs. A helyzet csak annyiban rosszabb a vámhivatalinál, hogy itt már büfét is hiába keresnénk. A magyar vámügyintézés, úgy tűnik, kizárólag jó kondícióban levő, nagy teherbírású, fiatal és talpraesett nepperekre számít. Kérdés, mi a helyzet, ha egy negyvenhat éves elektroműszerész szeretne a normál ügymenet szerint, azaz csalás nélkül venni magának egy hatéves Opelt?
A sorban elöl álló nagydarab, sapkás fiatalember a tizennyolcadik autó papírját adja be - ötös csomagokban, minden alkalommal hozzátéve, hogy jaj, ezeket elfelejtettük eddig odaadni. Ismerőse eközben már a falra támasztva készíti és sorra írja (hamisítja) alá a meghatalmazók helyett a következő öt papírt a meghatalmazásokkal. A többi várakozó elégedetlenségét látva az ablak mögötti hivatalnok csak annyit jegyez meg, ha vita van, azt tessék egymás között elintézni; neki mindegy, ki mit ad be az ablakon,
ő csak pecsétel
A papírokat két és fél óra alatt visszakaptuk, már csak a vizsgálat van hátra. Az előttünk három oszlopban várakozó autók negyven perc alatt fogynak el. Ekkor felírják az autó alváz- és motorszámát, valamint lefényképezik. Öt perc az egész, de négy órát vártunk rá.
Néhány nappal később elhozzuk a Gergely utcából a végleges vámpapírokat, befizetjük a kiszabott összeget - ezt gyakorlatilag csak ott lehet megtenni, tehát nem ússza meg az ember, még egyszer végig kell szenvedni az egészet. De két hónap és húsz nap elteltével megkaptuk a vámpapírokat és megszületett a KPM-határozat is.
Már csak vizsgáztatni kell az autót. Hogy hol? A jól ismert Mozaik utca 4. alatt. A részletektől most megkíméljük az olvasót, legyen elég annyi, hogy heteken belül nincs időpont; a helyzetet közelebbről ismerők szerint megint ott szúrtuk el, hogy csupán a megszabott hatósági árat szántuk rá a vizsgára.
Íme, a mérleg: a három hónapig tartó procedúra során az autós három-öt alkalommal kénytelen zűrzavaros hivatali körülmények között fél-egész napot eltölteni. A folyamat bonyolultsága miatt idővel majd´ mindenki külső segítséget vesz igénybe: egy "profit", aki hetente több tucat autó papírjait intézi. Ennek információink szerint 30-50 000 forintos ára van. A hegyeshalmi várakozáskor, a KPM-nél tülekedő, elméletileg időpontra hívott emberek között vagy a Gergely utca reménytelen hivatali útvesztőiben előbb-utóbb megnyílnak a pénztárcák. E szisztéma a kisstílű maszekok melegágya. Kiszámoltuk, mi történt volna, ha Gábor nem egyedül vág bele: 550 000 körül költött volna szorosan a vámhoz kapcsolódó költségekre - de ebből a hatóság csak 340 000 forinttal találkozott volna. A többi lett volna a közvetítőké és azoké, akik avatatlan hősünket végigkalauzolják a hivatali pokol bugyrain. De három hónap helyett hetek alatt megvan a cucc, kevés várakozással. Gábor becsületes volt - cserébe csak baleknak nézték.
Pedig a megoldás pofonegyszerű volna: a soklépcsős, hónapokig tartó eljárást egy napba lehetne sűríteni, profi, nem megvesztegethető, de a valósággal tisztában levő szakértőkkel. A külföldön 4200 euróért megvehető Opel Omega vámterheit sem egy irreális katalógusár, hanem a realitások alapján kellene kiszámolni. Esetünkben ez 540 000 forint vámterhet jelentett volna (jelenleg a "vám" nem más, mint az áfa, a fogyasztási adó és a környezetvédelmi díj összege, ami a vámérték 54 százaléka). Amit egyébként egy egyszerű, átlátható, néhány órás eljárás végén a tulajdonos szívesen fizetne ki. Annak, akit megillet.
Zsigmond Béla Jenő
(A cikk a múlt év decemberi, ez év eleji állapotokat mutatja be. A január 1-jétől bevezetett szigorítások miatt a behozatal jelenleg nem olyan erős.)
KPM-lista a behozható autókról: www.kÛ.hu/kÛ/kÛjarmu/tabla.htm; a vám- és pénzügyőrség oldala: www.vam.hu; németországi használtautó-kínálat: www.mobile.de
Hány bőre van az autóimportőrnek?
Egy 1996-os Opel Omega 2.0 16V esetén a következő költségek merülnek fel, ha egy átlagos magánszemély saját használatra hozza az autót (a számolásnál egyes tételek becsültek, mindenütt a lehető legkisebb összeggel számoltunk). Az "eljárási díjak" a vámprocedúra során, beszélgetésekből, elkapott félszavakból szerzett információkon alapulnak és természetesen elhagyhatók - ez esetben az eljárás időtartama és embert próbáló volta a cikkben leírtak szerint alakul. Ezeket a tételeket *-gal jelöltük.
Vételár 1 100 000Ft (4-5000 EUR)
Útiköltség, szállás 1 éjszaka stb. 40-50 000 Ft
A hazajövő autó útiköltsége (matrica, benzin) 32 000 Ft
Külföldi ideiglenes rendszám, biztosítással 30-40 000 Ft
Hegyeshalom, spedíció 6000 Ft
Hegyeshalom, biztosítás és rendszám 1 hónapra 6000+5608 Ft
"Eljárási díj" a hegyeshalmi szemlénél 25-35 000 Ft*
"Eljárási díj" a pesti szemle és vámkalkuláció során 25 000+50 000 Ft*
Kiszabott teljes vámtétel (áfa, fogyasztási adó, környezetvédelmi díj) 320 000-380 000 Ft*/722 000 Ft
A fizetéshalasztás díja 4000 Ft
Az ügymenet ideje alatti rendszámmegújítás, 5608+2x1500+2x6000 Ft
ideiglenes forgalmik, kötelező biztosítások (két hónapra számolva)
A közlekedésfelügyelet vizsgálata 22 750 Ft
Műszaki vizsga + eljárási díjai 15-20 000 Ft*/5900 Ft
Eredetvizsga 15 000 Ft
MGA külföldi eredetvizsga 9000-10 000 Ft
Forgalmi, rendszám kiváltása 13 000 Ft
Vámügyintézés 30-50 000 Ft*
Zöldkártya 7500 Ft
A vételáron felül ez összesen 238 000+510 000*/722 000=748 000*/960 000 Ft. Gábor tehát spórolt volna 212 000 Ft-ot és jó pár napot, ha nem az egyenes utat választja. De még így is 1 848 000 forintjába került volna az, ami Németországban 1 100 000. És ott még az utak is járhatóak, hiába volt a szokásosnál kicsit hidegebb tél.
