Éghajlatvédelem: Kibocsátó szép üzenet

szerző
Fonyó Attila
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A globális éghajlatváltozás az egyik legjelentősebbnek tartott környezetvédelmi kihívások közé tartozik. Az ezt okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését nemzetközi egyezmények sora próbálja elérni. A hazai szabályozások megvalósítása eddig váratott magára - pedig a környezet megóvása mellett még keresni is lehetne vele.

A globális éghajlatváltozás az egyik legjelentősebbnek tartott környezetvédelmi kihívások közé tartozik. Az ezt okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését nemzetközi egyezmények sora próbálja elérni. A hazai szabályozások megvalósítása eddig váratott magára - pedig a környezet megóvása mellett még keresni is lehetne vele.Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében 1992-ben az ENSZ-tagállamok elfogadták az éghajlat-változási keretegyezményt, amit aztán az 1997-es kiotói jegyzőkönyvben konkretizáltak úgy, hogy a fejlett és átmeneti gazdaságú - a volt szocialista - államok vállalták, hogy a 2008-2012 közötti időszakra vonatkozóan átlagosan 5,2 százalékkal csökkentik 1990-es kibocsátásukat. Magyarország 6 százalékos kötelezettségvállalást tett az 1985-87-es bázisévek átlagához képest. (Más lapra tartozik, hogy az egyezmény nem lépett életbe, mivel két nagy szennyező, Oroszország és az USA nem ratifikálta.)

De csökkenteni nem csak otthon lehet. A tárgyalásokon részt vevők kidolgoztak három különböző, "rugalmassági mechanizmusnak" nevezett eljárást, amelyek biztosítják, hogy a fejlettebb gazdaságok a területükön kívüli beruházással csökkentsék a rájuk eső kibocsátást (lásd Mechanizmusok című írásunkat), ám a konferenciák hosszú sora után sem sikerült beindítani egészében e nemzetközi rendszert. Az emisszió-kereskedelemnek nevezett eljárással kapcsolatban az Európai Unió végül egy, a tagállamaira érvényes irányelvvel és szabályozással állt elő, amely a nagy szennyezőkre koncentrál, és csak a szén-dioxiddal foglalkozik. Az Európai Bizottság és az Európai Parlament között egyeztetés alatt álló szabályozás 2005. január elsején mindenképpen életbe lép, Magyarországnak tehát másfél éve van a felkészülésre.

Hazai pálya

A szocializmus összeomlásával számos nagy, üvegházhatású gázt kifüstölő vállalat egyszerűen megszűnt. A nemzetközi klímatárgyalások idején attól volt hangos a sajtó, hogy Magyarország teljesítette a vállalt kötelezettségeit, tehát nagy pénzeket kereshetünk. Az 1992. évi keretegyezmény alapján az egyezmény bonni titkárságának készülő statisztikák és előrejelzések szerint azonban a kiotói vállalások teljesítése közel sem teljesen sima ügy.

Ha minden változatlanul megy tovább, vállalásainkat legalább 3-4 százalékkal túllépjük. Tehát ha nem zárnak be nagy erőműveket, vagy nem újítják fel őket, az erdősítés nem növekszik, a pillepalackok száma nem csökken, akkor Magyarországnak fizetnie kell. Jelenlegi áron egy tonna szén-dioxid kibocsátása 5-10 euró között mozog, vagyis a háromszázalékos alulteljesítés esetén ez minimálisan 15-30 millió euróba kerülhet. A jelenlegi és a tervezett intézkedések mellett is veszélybe kerülhetnek a vállalásaink: ha teljesülnek, akkor is 1 százalékos túllépést lehet előre jelezni, bár ezt könnyű volna elkozmetikázni, mivel a kibocsátásnak többfajta számítási módszere létezik: lehet kerekíteni az önbevallásokon, illetve a - más célú - erdőtelepítéseket is "nyelőnek" számíthatják.

Viszont ha jól belehúzunk, és nemcsak a legnagyobb kibocsátó szektorokra, hanem a kisebbekre is kiterjedő hosszú távú stratégiát sikerül kialakítani és végrehajtani, akkor Magyarország 2-3 százalékos többletet is elérhet. Ehhez azonban a megújuló energiaforrások és üzemanyagok nagyobb arányú hasznosítására, nagyobb fokú erdősítésre, sokkal hatékonyabb hulladékgazdálkodásra van szükség. Ebben az esetben 2-3 millió tonna értékesíthető szén-dioxid-kibocsátási lehetőségünk maradna, amit közvetlenül is eladhatunk, de pénzügyi eszközként felhasználva a hazai gazdálkodóegységeket támogathatnánk vele.

A hosszú távú gondolkodás tehát igencsak jövedelmező lenne.

Mi történt eddig?

Magyarország 1995-ben hirdette ki az éghajlat-változási keretegyezményt, és tavaly júliusban csatlakozott a kiotói jegyzőkönyvhöz. Innentől kezdve a kormányzatnak többirányú szabályozási kötelezettsége van: el kell készítenie egy átfogó, végrehajtható éghajlatvédelmi stratégiát, s meg kell alkotnia a hazánkat érintő két "rugalmassági mechanizmus", az együttes megvalósítás, illetve az emissziókereskedelem szabályozását. Ehhez képest a kormánynak eddig két kötelező érvényű dokumentumot sikerült kiizzadnia magából.

Egy 2000. szeptemberi kormányhatározat alapján 2001 nyarára kellett volna elkészíteni az emissziókereskedelemmel és az együttes megvalósítás feltételrendszerével kapcsolatos szabályozást, illetve a különböző ágazatok éghajlatvédelmi stratégiáit, de ebből semmi nem valósult meg. Pár hete újabb kormányhatározat született. Ez nem álmodik olyan nagyot, csak az együttes megvalósítás szabályozását írja elő igencsak szűk határidőkkel, és létrehoz egy tárcaközi bizottságot e teendők elvégzésére. Az emissziókereskedelemről pusztán annyit szól, hogy ezzel a kérdéssel is kell majd foglalkozni, ugyanakkor visszavonja az előző kormányhatározathoz csatolt, klímavédelmi stratégiának nevezett kívánságlistát.

Az együttes megvalósítás szabályozása - úgy látszik - sínen van, a fenti kormányhatározat alapján múlt héten megtartotta alakuló ülését a tárcaközi bizottság. A bizottság által május végére megalkotandó szabályozásra azért van szükség, hogy egyfelől egyértelművé tegye a különbséget a normál folyamatok eredményeképpen létrejött, illetve a klímavédelmi megfontolásokból megvalósuló beruházások között, másfelől gördülékennyé tegye a beruházások elbírálását. Takács Gábor, az Energiaklub környezetvédő egyesület szakértője szerint azonban probléma, hogy szabályozás hiányában pusztán üzleti megfontolásokból létrejövő beruházásokat is támogathatunk kredittel, illetve a nem megfelelő ellenőrzés miatt a tényleges kibocsátáscsökkentésnél nagyobb arányban kaphatnak kreditet a beruházók. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakembere, Poós Miklós szerint a félelem jogos, de úgy véli, az eddigi magyarországi beruházások "többsége teljesen üzleti alapon nem valósult volna meg". (Az első, egyénileg elbírált és befogadott beruházás a kazincbarcikai hőerőmű és Hollandia között jött létre 3,1 millió euró értékben.) A szabályozás felgyorsulása egyébként nem véletlen: jelenleg több mint tíz beruházás vár egyéni elbírálásra a GKM-nél, és keretszabályozás hiányában ennél többel képtelenek lennének megbirkózni, ráadásul a beruházó partnereket váró üzleti szféra is nyomást gyakorolt a kormányzatra.

Hosszú még az út

Az emissziókereskedelemmel kapcsolatos hazai szabályozás bonyolultabb, bár leginkább az EU- irányelvvel kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Takács szerint ez akkor működhet jól, ha nagyon szigorú szabályozás és monitoring mellett az összkibocsátási szint csökken, és egyértelműek a kiinduló kibocsátási szintek meghatározásai, mivel olyan variáció is megvalósítható, amikor "mindenki boldog, csak éppen a szén-dioxid-kibocsátás nem csökken" - elképzelhető például olyan laza szabályozás, ahol egy cég több erőműve, turbinája közül a gazdaságtalanokat bezárva azok kvótájával tovább gazdálkodhat. Bartha Péter, a Külügyminisztérium EU-kodifikációs osztályának munkatársa szerint "sajnos volt egy kétéves alvó szakasz" a szabályozás előkészítésében, de ennek ellenére nem vagyunk elkésve, az EU-irányelv tárgyalásával párhuzamosan mi is teljesíteni tudjuk a szabályozási kötelezettségeinket. Pál Gabriella, a Magyar Energia Hivatal munkatársa viszont inkább kétségeinek adott hangot: "Szerintem nagy kapkodás következik, hisz nem pusztán jogalkotásról van szó, hanem a megítélt kibocsátásegység leosztását, ezek modellezését és a végrehajtáshoz szükséges intézmények felállítását is meg kell valósítani, számos ellentétes érdeket egyeztetve." A Magyar Energia Hivatal által szervezett, múlt hónapban tartott második Karbon Fórumon a szabályozáshoz szükséges szempontrendszerekkel és különböző szimulációs számításokkal már dolgoztak az előadók, de csak az energiaszektor és az ipar kapcsán. Konkrét számokkal még a szakmai fórumokon sem lehet találkozni, a mezőgazdaságra és a hulladékgazdálkodásra vonatkozó elképzelés pedig alig akad. A környezetvédelmi tárcánál a nemzeti allokációs terv kidolgozását még nem kezdték el, a szabályozás mihamarabbi elkészítését a több hazai intézménynek is szakértői szolgáltatásokat végző Evolution Market nevű amerikai céggel közösen a gazdasági tárca szorgalmazza.

A konkrét szabályozás megszületése sem elég azonban a vállalások teljesítéséhez. "A hazai monitoringrendszert és az adatokat feldolgozó kapacitásokat majd fejleszteni kell a kiotói jegyzőkönyv, illetve az EU jóval szigorúbb követelményeire való tekintettel" - tájékoztatott Faragó Tibor, a környezetvédelmi tárca szakértője. "Az említett mechanizmusokban való részvétel feltételezi nemcsak a megfelelő szabályozás meglétét és alkalmazását, hanem a szükséges intézményrendszer működését is. E téren pedig még sok teendőnk van."

Ennek ellenére nem reménytelen a helyzet: a második, 2002-2008-ra szóló Nemzeti környezetvédelmi program egy egész - konkrét feladatokat és költségvetést tartalmazó - fejezetet szentel az éghajlatvédelem átfogó stratégiájának. Ezzel csak egy baj van: nem fogadták még el.

Fonyó Attila

Mechanizmusok

A tiszta fejlesztési mechanizmus a vállalással rendelkező (például Hollandia) és a vállalást nem tett fejlődő gazdaság (Namíbia) között jöhet létre. A fejlett országok gazdasági szereplői beruháznak és a kibocsátáscsökkentésért értékesíthető krediteket kapnak, amiket az anyaország saját elért eredményeként számolhat el. Csakhogy a szigorú szabályozás hiányában a fejlettek elavult, kifutó technológiákkal árasztják el a bármilyen befektetést tárt karokkal váró fejlődőket.

Az együttes megvalósítás két vállalással rendelkező ország (például Hollandia és Magyarország) között jön létre, és alku tárgya, hogy a befogadó ország mennyi kreditet hajlandó átadni a beruházónak. Ha létrejön a befogadás, a beruházó támogató levelet kap, melynek birtokában az általa elért elhárítást ténylegesen értékesíthető termékké, kreditté teheti, amennyiben elismerteti azt "verifikáló" cégekkel és az ENSZ klímavédelemmel foglalkozó bonni központjával is. "Oké - mondja a bürokrata -, akkor Hollandia Magyarország területén ért el mínusz száz tonnát."A legbonyolultabb rugalmassági mechanizmus az emissziókereskedelem, amely nem két ország között jön létre, hanem egy mesterséges, az összes ratifikáló államot magában foglaló, sokszereplős piacon zajlik. A kiotói jegyzőkönyv alapján minden ország rendelkezik egy bizonyos megítélt kibocsátásegységgel (AAU), azaz maximális szennyezési lehetőséggel, amit egy ún. nemzeti allokációs terv keretében kell leosztani a konkrét szennyezőkre (például az energiaszektor egésze és azon belül az erőművek). Amelyik szennyező ennél kevesebbet bocsát ki, a fennmaradó "szennyezési jogot" értékesítheti: "Van nekem egy AAU-m, kinek kell?" Ha viszont túllépi e mennyiséget, akkor vagy beruháznia vagy vásárolnia kell: "Ki adna el nekem másfél AAU-t?" Mivel a megítélt kibocsátásegységgel rendelkezők folyamatosan számolgatják, mi éri meg nekik jobban: beruházni vagy szennyezési jogot vásárolni - megfelelő szabályozás mellett a piaci mechanizmusok működése miatt -, nagyon magas AAU-árfolyam esetén mindenki inkább beruház, a kibocsátásukat jelentősen csökkentők pedig meggazdagodnak.

szerző
Fonyó Attila
publikálva
2003/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra