„Gyorstermelőnek nevezik felénk azokat, akik maguk nem vetik a gyökeret, nem duggatják a hagymát, fokhagymát, nem ültetik el a gyümölcsfát, nem kapálnak, nem gyomlálnak, nem permeteznek, hanem kifigyelik, hogy mikor érik be a termés, és a gazda éberségének lankadását kihasználva helyette takarítják be a terményeket. Én úgy érzem, valami ilyesmi következett be a Magyar politikában is” – ez Török Miklós makói állatorvos, a Csongrád-Csanád megyei közgyűlés DK-s képviselőjének belpolitikai elemzése.
A 'gyorstermelő' kifejezés a kilencvenes években terjedt el Makó környékén, az 'őstermelő' mintájára. A megyei napilapban is lehetett találkozni vele a terménylopásokról szóló tudósításokban.
Jellemzően a fokhagymatermelők szenvedték meg azt az időszakot. Egy idő után jobban tartottak attól, hogy ellopják a termést, mint a jégveréstől, vagy attól, hogy a felvásárló a vártnál kevesebbet ad érte. A fokhagymát ugyanis, miután felszedték, egy napig szárították a földön, hogy ne rothadjon össze. Ezt az alkalmat használták ki a tolvajok, akik nyilván nem saját szükségletre, hanem eladni lopták a termést.
Török Miklós úgy bontja ki a metaforát, hogy a gyorstermelő olcsón kínálja az áruját, de a vevőnek gondolkodnia kellene, mert a valódi gazdának így „elmegy a kedve a termeléstől, és mindannyian éhkoppra jutunk hosszú távon. ”
