Már hárman versenyeznek az MSZP férfi társelnöki posztjáért

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 25.

Belpol

Kunhalmi Ágnes az egyedüli női jelölt.

Újabb jelölt jelentkezett be az MSZP férfi társelnöki pozíciójára, írja az atv.hu, miután Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan beszámolt a fejleményekről az Egyenes Beszédben, csütörtök este.

Őri László, Óbuda önkormányzati képviselője a harmadik férfi társelnök-jelölt, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan mellett. Kunhalmi, aki egyedüli induló a női társelnöki posztért, azt mondta: Nem számol Mesterházy megválasztásával.  Kiállt viszont Tóth Bertalan mellett, akivel két éve stabilan együttműködnek.

Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Horváth Csaba.

Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Horváth Csaba.

Fotó: MTI/Mónus Márton



"Amit célként kitűztünk az önkormányzati választás, az előválasztásnak a felépítése. Bertalannal egyetértünk abban, hogy mire lenne szüksége a következő 10-15 évben Magyarországon az MSZP-nek, a hazai baloldalnak és egyáltalán Magyarországnak" – mondta el Kunhalmi.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.