Már több mint kétezren tiltakoztak a szakszervezeteket megbénító jogszabálytervezet ellen

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 11.

Belpol

Két napja indult el aHang levélküldő kampánya.

Két nap alatt több mint kétezer szakszervezeti tag, magyar munkás és szolidáris állampolgár fejezte ki határozott tiltakozását a szakszervezetek megbénítását célzó jogszabálytervezet ellen – olvasható aHang pénteki közleményében. 

A VDSZ (Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége), a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete), valamint az MKKSZ (Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) levélküldő kampányt indított az aHang felületén, ahol a Miniszterelnöki Kabinetiroda által „társadalmi egyeztetésre” benyújtott tervezetről mondják el a véleményüket. A kampányhoz csatlakozott az Autonóm Területi Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is. Felhívásukra már több mint kétezren küldtek levelet a társadalmi egyeztetést lebonyolító hivatalos email címre. A tiltakozók szerint 

a változtatás egyedül arra alkalmas, hogy ellehetetlenítsék a szakszervezeteket, és csorbítsák a munkavállalók lehetőségeit a kollektív fellépésre, cselekvésre. 

Mint ismert, a kormány egy új jogszabálytervezetet nyújtott be, aminek értelmében a szakszervezeti tagdíjat a munkáltató nem vonhatná le a tagdíjat fizető dolgozó béréből. A szakszervezetek szerint ez a lépés nemcsak a szakszervezetek működését lehetetleníti el, de a kollektív jogok gyakorlásának terén is súlyos következményekkel járhat, mivel így kollektív szerződések szűnhetnek meg és a bértárgyalási feltételek is drasztikusan romlanak. 

Szalóki Viktor, az aHang munkatársa szerint a tervezet „egy újabb bosszú, egy újabb támadás és egy újabb kivéreztetés. A kormány ezúttal a szakszervezeteket vette célba. Azokat a szervezeteket, amelyek ma óriási küzdelemben próbálják meg képviselni a magyar dolgozók és munkások érdekeit. Tiltakozunk, mert felelős és szolidáris állampolgárokként nem engedhetjük meg, hogy még jobban veszélybe sodorják a dolgozókat!”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.