Máris büntet az állam: kevesebb múzeumi támogatás az ellenzéki vezetésű városoknak

  • narancs.hu
  • 2019. november 15.

Belpol

A fideszes városokkal viszont bőkezű volt a minisztérium.

Máris büntet az állam: kevesebb múzeumi támogatást kapnak azok a városok az Emmitől, ahol ellenzéki győzelemmel zárultak az októberi választások, írja a Magyar Hang.

A minisztérium Kubinyi Ágoston Programjának pályázatait (aminek keretein belül többek között az állandó kiállítások felújítására vagy létrehozására lehet pénzt szerezni) még júniusban írták ki, ahogy a járási székhelyek múzeumainak pályázatait is, ezekre a fenntartó önkormányzatok pályázhattak. Az eredményhirdetés ezen a héten történt meg és úgy tűnik, a választási eredmények nagyban befolyásolták a döntéseket.

A Kubinyi Ágoston Program pályázataira idén a Kásler Miklós vezette Emmi 370 milliót osztott szét, ebből a pénzből azonban igen kevés jutott például Pécsnek, Tatabányának vagy Bajának - mindenhol ellenzéki polgármestert választottak. Dunaújvárosnak egy fillér sem jutott, ahogy a Baranyi Krisztina vezette Ferencvárosnak vagy Gyöngyösnek sem. Szeged és Miskolc 2-2 millió forintot kapott, pedig az előbbi 23,5 millióra, utóbbi 30 millióra pályázott. Ugyanez történt Egerben: a 30 millióból csupán kettőt ítéltek meg neki.

A fideszes városvezetésű települések viszont jól jártak: vagy az igényelt maximális összeget, vagy csak pár ezerrel kevesebbet kaptak. Így Kaposvár, Nyíregyháza, Debrecen, Veszprém, Kecskemét, vagy Nagykanizsa is.

Figyelmébe ajánljuk

Hogyan tanítsuk pénzügyi önállóságra a gyermeket?

  • Támogatott tartalom

A gyermekeknek egyértelmű keretekre és azon belül önállóságra van szükségük ahhoz, hogy magabiztos, kompetens és felelősségteljes felnőtt váljon belőlük. Segít nekik, ha önállósodási törekvéseiket a szülő támogatja, de a család által világosan meghatározott értékek és elvárások mentén. Ez igaz a költésekre és pénzügyi döntésekre is.

Drónfal ereszkedik le a kontinensre

Ha nem is Stettintől Triesztig, mint a vasfüggöny annak idején, de most a terjeszkedő újszovjet birodalom ellen védekezik Európa. Ezúttal a dróntámadások elhárítása a cél, ebben állapodott meg az EU védelmi biztosa és kilenc kelet-európai ország minisztere.