A 22. kerületi MSZP összejátszott a Fidesszel, felrúgva ezzel az ellenzéki megállapodást

  • narancs.hu
  • 2019. november 14.

Belpol

De cserébe csinos pozíciókat kaptak a fideszes polgármestertől.

Ma került sor a 22. kerületi önkormányzat alakuló ülésére, amely során megszavazták többek között az alpolgármestereket, illetve a különböző bizottságok vezetőit. Budafok-Tétényben ugyan a fideszes Karsay Ferenc lett a polgármester, a közgyűlésben ellenzéki többség van.

Az ellenzéki pártok korábban meg is állapodtak arról, hogy együtt fognak szavazni a mai ülésen, azonban két MSZP-s politikus felrúgta a megállapodást, pusztán azért mert közülük az egyik - Dankóné Hegedűs Jolán – alpolgármester szeretett volna lenni – számolt be az esetről a momentumos Havasi Gábor. A megegyezés alapján 1 fideszes alpolgármestere lett volna az önkormányzatnak és 1-1 ellenzéki, egy DK-s és egy Momentumos. Annak ellenére, hogy az MSZP-s Dankóné jelezte, ő is alpolgármester szeretne lenni, belement a közös ellenzéki megállapodásba. Karsay az ülésre azonban 2 fideszes és egy MSZP-s alpolgármestert (Dankónét) jelölt, amit Dankóné és másik MSZP-s társa (Daróczi Károly) meg is szavazott, sőt Havasi szerint több olyan előterjesztésre is igent nyomott a két szocialista, amelyeket Karsay az ellenzéki képviselők akarata ellenére terjesztett be. A fideszes polgármesterrel való együttműködésért cserébe Daróczi is megkapta a jutalmát: egy elnöki széket az egyik bizottságban.

„Felszólítom az MSZP-t, hogy azonnal zárja ki tagjai sorából a két képviselőt! Felszólítom Dankóné Hegedűs Jolánt és Daróczi Károlyt, hogy azonnal adják vissza mandátumukat! Nem arra kaptak felhatalmazást, hogy a következő öt évben a Fidesszel szövetkezzenek, ezzel méltatlanná váltak tisztségükre!” – írta Havasi az eset után.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.