Márki-Zay: Az én lelkiismeretemen nem fog Orbán újabb 4 éve száradni

  • narancs.hu
  • 2021. október 3.

Belpol

Az ellenzéki előválasztás második fordulójába jutó jelölt ha kell, félrerántja a kormányt.

„Megtörtént a csoda” – kezdte meg kampánybeszédét Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) miniszterelnök-jelöltje a Fővám téren, akit a 636 ezer előválasztáson szavazóból 126 ezren támogattak, és ezzel a harmadik, továbbjutó helyen végzett.

Már az aláírásgyűjtés időszakát is meghatónak nevezte; a csapatából mintegy ezer ember vett benne részt, és volt, aki két hét szabadságot vett ki. „Az előválasztás megmutatta, hogy mennyi tisztességes ember vállalt szerepet a politikában” – tette hozzá. Nagy sikernek nevezte, hogy új emberek – mint az Újbudán győzni tudó momentumos Orosz Anna – léptek be, lettek láthatónak. Hadházy Ákost külön kiemelte, aki 80 százalékos sikert ért el Tóth Csabával szemben. Márki-Zay szerint majdnem minden olyan jelölt – köztük a végül visszalépő Tóth is – megbukott, akinek a múltjában takargatni valója van. 

Hangsúlyozta, a szavazatok több mint 20 százalékának megszerzésével, harmadikként jutott be a második fordulóba, miközben a teljes kampányának a költsége kevesebb volt, mint amit Karácsony Gergely az utolsó héten csak a Facebookon hirdetésre költött. Hozzáfűzte, nagyon kedveli a másik miniszterelnök-jelöltet, és együtt fogják kivezetni az országot a gödörből, de az egy nagy feladvány, hogy milyen szereposztásban. 

„Mi azok vagyunk, akik a 2010 előtti korrupciót sem akarjuk visszahozni. Nélkülünk nem lehet leváltani Orbán rendszerét”

– mondta a mozgalmáról. Hozzátette, őket nem érdekli olyan kormányváltás, amit nem követ rendszerváltás; fékeket és ellensúlyokat akarnak a magyar alkotmányba, és nem fogadják el, ha egy kormánynak nincs teljesítménye. Szerinte a fideszes szavazókat is meg tudják majd győzni. 

A miniszterelnök-jelölt szerint a DK 200 ezer rendkívül fegyelmezett szavazója révén Dobrev Klára könnyen győztes lehetne a küzdelemnek, ha csak egyfordulós lenne az előválasztás, viszont a DK-szavazóknak is az az érdeke, hogy ne Dobrev legyen a végső jelölt, mert akkor az megalapozna a következő kétharmados Orbán Kormánynak. Hangsúlyozta, mindenkinek el kell mennie a második fordulóban. 

Karácsony Gergellyel abban állapottak meg, hogy együtt mennek tovább, de abban nem jutottak dűlőre, hogy kivel van nagyobb esélyük. Karácsony mellett szól, hogy akik őt támogatják, valószínűleg nem szavaznának Márki-Zay Péterre a második fordulóban. Ezt kell mérlegelniük a következő napokban, de

hozzátette, az ő lelkén nem fog száradni a Orbán Viktor újabb négy éve, mert ha kell, az utolsó pillanatban elrántja a kormányt.   

Pedig sokan kérik, hogy ne tegyen így, és ő is megvan róla győződve, hogy ő az, aki a lenagyobb eséllyel a legtöbb embert meg tudná szólítani a 2022-es választásokon. Ugyanakkor államférfiként felelőssége van abban, hogy ne csináljon ebből hiúsági kérdést. Reagált Karácsony Gergely mai felvetésére, miszerint ő az alkotmányozás helyreállítását szeretné rábízni az új kormányban, ami megtisztelő, de erre is vannak megfelelő emberek. „Bármilyen szövetségbe megyünk, Polt Péter nem lehet hatalmon a kormányváltás utáni első napon” – mondta. Abban egyre biztosabb, hogy a 2010 előtti világ nem térhet vissza, amit az előválasztás mutatott meg, és Karácsony Gergely is ezt vallja szerinte. Leszögezte, bárhogy is alakul, ő ott lesz az Orbán Viktor kormányát leváltó szövetségben. 

A támogatóinak „házi feladatot” adott, ugyanis nem szeretné azt, hogy amennyiben visszalép, akkor a szavazói nem mennek el a második fordulóba. „Tessék elmenni minden áron” – mondta. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.