Márki-Zay elmondta, mit gondol Gattyán György választási terveiről

  • narancs.hu
  • 2021. november 25.

Belpol

Nem sok jót.

Mint arról mi is beszámoltunk, pártot alapítana és a választáson is elindulna az ország egyik leggazdagabb embere, Gattyán György , aki vagyonának alapját még a LiveJasmin nevű erotikus oldallal teremtette meg, Docler Holding nevű cégcsoportja pedig alapvetően a techiparban tevékenykedik.

Az RTL Klub megkérdezte Márki-Zay Pétert, mit gondol Gattyán politikai ambícióiról és az együttműködés esélyéről. A közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt határozottan elmondta a véleményét:

"Egy olyan kétpárti választási rendszert alakított ki a Fidesz, ahol csak az ellenzék teljes összefogásával tudjuk legyőzni a Fideszt. Minden, az ellenzéket megosztó törekvés a Fidesz érdekében történik. Lehet ez egy spontán gondolat, tehát Gattyán György vagy éppenséggel Toroczkai László őszintén hisz a harmadik út lehetőségében, de az is lehet, hogy ezek mögött a kezdeményezések mögött a Fidesz áll. Mi azért szurkolunk, hogy ha lesznek ilyen kezdeményezések, márpedig a Fidesz érdekében biztosan lesznek, akkor ezek minél több szavazatot kapjanak a Fidesztől, de semmiképpen ne vegyenek el egy szavazót sem az ellenzéktől" - mondta Márki-Zay, hangsúlyozva, hogy a szavazatok megosztása a Fidesz érdeke.

 "Mi az összes ellenzéki szavazót arra kérjük, hogy a közös ellenzéki jelölteket támogassa, ne a Mi Hazánkat, ne a Kutyapártot és ne Gattyán Györgyöt" - tette hozzá.

"Aki az előválasztás után jelentkezik, nyilvánvalóan különösebb legitimitás és múlt nélkül, az óhatatlan, hogy az ellenzéki szavazók megosztására törekszik" -  jelentette ki.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.