Márki-Zay mozgalma megköszöni a titkosrendőrök munkáját

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. november 26.

Belpol

„A titkosszolgálati dokumentumban is fillérre pontosan akkora összeg szerepel, mint amennyivel mi nyilvánosan elszámoltunk.”

A Mindenki Magyarországa Mozgalom megköszöni a titkosszolgálatoknak a vizsgálatot és a jelentést, amelyben visszaigazolták, hogy az egyesület gazdálkodása, adománygyűjtése és tevékenysége mindvégig teljesen átlátható volt – közölte az MTI-vel az MMM.

„A napokban nyilvánosságra hozott jelentésből kiderült, amit mi az elmúlt hónapokban rengetegszer elmondtunk már – állapítja meg a szervezet közleménye. – A titkosszolgálati dokumentumban is fillérre pontosan akkora összeg szerepel, mint amennyivel mi nyilvánosan elszámoltunk. Igazolták, hogy nem Sorostól érkezett a támogatás, valamint semmilyen bűncselekményt nem állapított meg a titkosszolgálat. A jelentésben semmilyen hazaárulásra utaló tény nincsen. Igazolta továbbá, hogy a pénzből az ellenzéki pártok nem részesültek.”

A jelentésból, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra, többek között az is kiderül, hogy – mint a 24.hu írta – nem 1,8 milliárd, hanem 3 milliárd forintot adott támogatásként magyar szervezeteknek, vállalkozásoknak az Action for Democracy nevű civil szervezet.

A jelentés azt is kimondja, látszik a kapcsolat az AFD és az „Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői közt.”

Az MMM emlékeztet, az elmúlt hónapokban „rengetegen hazudtak, folytattak lejárató kampányt, igyekeztek besározni egy olyan szervezetet, amely a magyar történelemben példátlan módon teljesen átláthatóan működik és számolt el a hozzá beérkező pénzekről.” Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester mozgalma felszólítja a pártokat és  „álcivil szervezeteket”, hogy ugyanígy számoljanak el a hozzájuk érkező közpénzekkel és egyéb támogatásokkal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”