Másfél milliárdba fájtak Orbán Ráhel influenszerei az adófizetőknek

  • narancs.hu
  • 2024. július 2.

Belpol

De máris az MTÜ legnagyobb sikerű rendezvényének mondják.

Úgy számoltunk, hogy a tavalyi évben összesen hatmilliárd forintot költöttünk külföldre, ez az influenszertrip, médiatrip nagyjából másfél milliárd forintba került – ezt mondta a Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke Mandinernek arról a programsorozatról, amit az influenszerek aztán úgy köszöntek meg az Instagramon, hogy „Thanks for everything @rahel_orban!

Guller Zoltán „komoly hatást vár” a másfél milliárdos költésért cserébe, de hát ugye, az értékelés már megvan, szóval mit szépítsük tovább: már most előrebocsátotta, hogy az MTÜ történetének legsikeresebb akciója volt a Budapest Influencer Trip. „Már most olyan számaink vannak, amiket álmunkban sem reméltünk” – mondta.

Hál’istennek van folytatás, ősszel távol-keleti influenszerek látogathatnak majd hasonló formában Budapestre.

A hírhedt influenszertripen külföldi és magyar tartalomgyártók is részt vettek, akik hol a Halászbástyán, hol az Operában, hol Tiborcz István luxushoteleiben jelentek meg drága ruhákban, pezsgővel a kezükben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.