Máté Gábor sem tanít tovább az SZFE-n

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 4.

Belpol

27 év szolgálat után hagyja ott az intézményt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi fenntartásba adása, illetve Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezése után Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója is bejelentette, hogy nem tanít tovább az egyetemen.

"Álmatlan éjszakák, dühök és kétségbeesések, óránként megváltoztatott álláspontom ellenére és következtében, továbbá azzal együtt, hogy a hallgatók céljaival egyetértek, 27 év szolgálat után, mint az SZFE habilitált egyetemi tanára beadom felmondásomat. Döntésemről elsőként az osztályomat tájékoztattam, akik biztosítottak megértésükről és akikkel – ha a kultúra perc-emberkéi is úgy akarják és a pandémiás helyzet sem áll az utunkba – a szombathelyi színházban jövő tavasszal együtt dolgozunk majd felnőtt művészekként" - írja az SZFE Facebook-oldalán.

Máté Gábor a "Kis magyar színháztörténet" címet adta hosszú bejegyzésének, melyben felidézi, hogyan kezdett oktatni az SZFE-n, és egy személyes történetet is megoszt Kerényi Imre egykori miniszterelnöki megbízottról.

A Vidnyánszky-ügy miatt korábban Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás, Enyedi Ildikó és Pelsőczy Réka is felmondott az egyetemen.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.