Mint az várható volt, a júniusi európai parlamenti választások után néhány nappal megalakult a zengõi radartelepítés körülményeit vizsgáló független testület. Felállításáról április 6-án döntött a kormány, miután hazai környezetvédõk és helyi civil szervezetek - a Greenpeace nemzetközi erõinek segítségével - megakadályozták februárban a csúcsra vezetõ út építésének elõkészületeit, a fakivágások megkezdését. (Lásd: A mecseki láncfûrészes 1., Magyar Narancs, 2004. február 19., illetve Csata a csúcson, 2004. április 29.) A kabinet bejelentését a zöldek egyszerre értékelték gyõzelemként és idõhúzásként. Mindkettõben igazuk volt: Medgyessyék a zuhanó népszerûségi mutatók miatt nem vállalták az esetleges erélyes fellépés miatt bizton kitörõ hisztéria következményeit, inkább a munkálatok felfüggesztése mellett döntöttek - nyilvánvalóan azért, hogy levegõhöz jussanak, s legalább ez az egyébként többpárti konszenzust élvezõ projekt ne szolgáltasson támadási felületet a kampányban.
Bár a pártpolitikai gondok változatlanok (az MSZP most éppen önvizsgálatot tart a választási vereség miatt), a bizottság munkáját a politika nem blokkolhatta tovább. A Láng István akadémikus elnökletével megtartott alakuló ülés az eljárásrendrõl, az átvizsgálandó iratok körérõl határozott, továbbá arról, hogy a tagok "néhány héten belül" ismét összejönnek. (A testület tagjai, akikre egyébként a környezetvédelmi, a Honvédelmi, az Igazságügyi és a Külügyminisztérium vezetõi tettek ajánlást: Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója; Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogtudományi karának a dékánja; Csomós Lajos nyugalmazott vezérõrnagy; Kilényi Géza egyetemi tanár, volt alkotmánybíró; Kositzky Attila nyugalmazott altábornagy, a légierõ egykori parancsnoka; Nógrádi György, a közgazdasági egyetem védelemgazdasági tanszékének a vezetõje; Seller Rudolf, a budapesti Mûegyetem adjunktusa és Valki László nemzetközi jogász, az ELTE jogi karának nemzetközi jog tanszékvezetõ egyetemi tanára.)
A testületnek többek között azokon a dokumentumokon kell keresztülrágnia magát, amelyek alapján az illetékes államigazgatási szervek meghozták az elmúlt évek valamennyi lokátorügyi döntését. És amely határozatok legtöbbjének a jogosságát és törvényességét a zöldek vitatják - annak ellenére, hogy az egyes eljárások jogszerûségét nem csupán a honvédelmi tárca bizonygatja, hanem azt a Legfõbb Ügyészség és a Katonai Fõügyészség vizsgálata, valamint egy alkotmánybírósági (AB) határozat is alátámásztja. (Errõl részletesen lásd a hivatkozott áprilisi Narancs-cikket.) Megkerülhetetlenek lesznek természetesen a botanikai szempontok, például az immár legendás bánáti bazsarózsa pár hónapos kihagyás után nyilván újra fõszerepet kap a tudósításokban.
Alapkérdések
Az év eleji zengõi "csata" és a testület indulása közötti idõszakban egyetlen fontos új dokumentum született: Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának május elején nyilvánosságra hozott jelentése, amely a Civilek a Zengõért Mozgalom és a Zengõ lábánál fekvõ Hosszúhetény polgármesterének a beadványai miatt indított eljárás eredménye. És amely alaposan elmeszeli a beruházást, azt ajánlva a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy kezdje az engedélyeztetést elölrõl; ennek a vége pedig - a dokumentum egyértelmûen ezt sugallja - bizonyosan nem a zengõi telepítés lesz.
A több mint negyvenoldalas állásfoglalás azt kívánja tisztázni, ami a Zengõ-ügy alapkérdése lett Sólyom László volt alkotmánybírósági elnök fellépése után, s amire aztán a zöldek is alapozták addig igencsak kusza ellenvetéseiket. Vagyis igazolható-e a beruházás szükségessége a fokozottan természetvédelmi területen, illetve a környezetben okozandó kár arányos-e a projekt nemzetbiztonsági indokoltságával.
Az ombudsman összegzõ megállapításai között kiemeli: az ilyesfajta engedélyezési eljárásokban az építésügyi, környezetvédelmi stb. alap- és szakhatóságoknak "az általános és a speciális jogszabályok megtartásán túl az ún. értelmezett alkotmány új és korszerû, elõremutató értékrendjére is figyelemmel kell lenniük". A bekezdés második fele - amely a konkrét ügyre vonatkoztatja az elõbbi általánosítást - azonban vitatható. Lenkovics szerint e folyamatba "a civil társadalmat be kell vonni". A megfogalmazás némileg konfúz, mert egyrészt oldalakkal korábban olyan AB-határozatokat és jogszabályi helyeket citál, amik e bevonást korlátozzák (például nyilvánvaló, hogy nemzetbiztonsági okokból védett információkat nem ismerhet meg boldog-boldogtalan), másrészt meglehetõsen könnyû szívvel állítja azt, hogy a honvédelmi tárca nem tájékoztatta kellõképpen a lakosságot. Amit a tárca az ombudsmannak írt válaszlevelében olyan tényekkel cáfol, melyek egyértelmûvé teszik: az érintett települések önkormányzatai - mivel az építkezéshez, telekkisajátításhoz szükséges engedélyek egy részét õk adták ki - mindvégig képben voltak. Hogy mindezek (plusz a lakossági fórumok) kimerítik-e a megfelelõ tájékoztatás fogalmát, azon nyilván lehet vitatkozni. (Azt a minisztérium is elismeri, hogy 2002 tavaszán újabb meghallgatást kellett volna tartaniuk az érintett településeken.) Csakhogy az ombudsman a zöldekhez hasonlóan nem ezt teszi, hanem ehelyett az információáramlás jószerivel teljes hiányáról beszél.
E kettõsség - az általános megállapítások jó részének akceptálhatósága, illetve a konkrét kérdésekben tetten érhetõ elfogultság - világosan nyomon követhetõ a teljes anyagon annak ellenére, hogy az ombudsman leszögezi: ha az élethez való alkotmányos jog honvédelmi és környezeti szempontjai ütköznek - mint jelen esetben -, akkor "mindig a konkrét helyzetet, feltételeket kell mérlegelni, a tények pontos és teljes körû ismerete alapján". A hatályos törvényekbõl Lenkovics levezeti: "természetesen nem kizárt, hogy adott esetben (...) alkotmányos lehet az is, hogy a környezetvédelmi érdek rovására kell a honvédelmi, biztonsági érdekeket érvényesíteni" - feltéve, ha az érintettek aggályaival valós szakmai indokok állnak szemben, és az eljárási szabályokat kifogástalanul betartják.
Hasogatás
A jelentés éppen ezért kiemelten kezeli "a beruházáshoz kapcsolódó egyes engedélyezési eljárásokat". A zöldek ez irányú korábbi vádjaihoz képest sok újdonsággal nem találkozhatunk - és még a koreográfia is ugyanaz. Vannak állítások (például hogy a különbözõ engedélyek érvénytelenek vagy szabálytalanul kiadottak; az ombudsman azonban kétségkívül több paragrafusra hivatkozik a civil szervezeteknél) és vannak cáfolatok (a HM válaszlevele ugyancsak jól ellátott törvényi hivatkozásokkal). A két irat - a Lenkovics-jelentés és a HM válasza - nem változtat áprilisi véleményünkön: a katonák érvei a meggyõzõbbek. De meggyõzõbbnek tartotta ezeket korábban a Legfõbb Ügyészség (LÜ) és a Katonai Fõügyészség (KF) is, amikor például a helyiek az útépítési engedély törvényességét vitatták. A HM némileg sértõdötten ki is oktatja Lenkovicsot, hogy az ügyészségek döntéseit nincs joga felülbírálni - amiben a tárcának igaza van (az ombudsman itt valóban ingatag talajra tévedt), de e helyen ezzel együtt is indokolatlannak érezzük az arroganciát.
A jelek szerint nem kellõ körültekintéssel állította az ombudsman, hogy az engedélyezési eljárások megsértettek egy sor törvényt (az építésit, az államigazgatási eljárás szabályairól szólót, a környezetvédelmit). A kifogásolt mozzanatokra ugyanis az a valóban sokat vitatott és az Alkotmánybíróságon megtámadott kormányrendelet adott lehetõséget (a 40/2002-es, amely a katonai és honvédelmi célú építmények hatósági engedélyezési eljárását a honvédelmi szervek körébe utalta), amelyet az AB idén február 3-án különvélemény nélkül nyilvánított "a jogbizonság követelményével összhangban állónak". Az ombudsman egyébként egy oldallal korábban azt fejtegeti: az AB határozatai mindenkire nézve kötelezõek, ezért azokkal nincs mit vitatkozni. (A hiányolt civil kontroll is mindvégig megvolt - állították lapunknak honvédségi források -, hiszen a folyamatot az Építésügyi Hivatal felügyelte.)
Maradjunk még a részleteknél. A csúcs északi oldalán található ún. zengõvári rom is elõkerül mint "komoly kifogás": az ombudsman a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) elutasítására hivatkozik, miszerint a rom "mint történeti emlék kutatása, bemutathatósága visszafordíthatatlanul károsodik". Ez az érv, bárki találta is ki, bizonyosan kamu: a rom sem mûemléki, sem régészeti védettség alatt nem áll (aki látta, annak világos, miért nem). A HM ezek alapján úgy véli: miután errõl megbizonyosodott, nem volt miért szakhatósági véleményt kérni a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól (amit Lenkovics hiányol). A HM (noha erre semmi nem kötelezte) ennek ellenére 9 millió forintot biztosított régészeti feltárásra, ami tudományosan értékelhetõ eredményt nem hozott. Amúgy meg semmi nem károsodik: a tervezett létesítmény a romig el sem ér.
Számos kritika éri a jelentésben a Környezetvédelmi Fõfelügyelõséget (Köfe), amely az elsõfokú, elutasító környezetvédelmi engedélyt felülbírálva másodfokon elfogadta a HM érveit. Az inkriminált dokumentumban - amint arra áprilisi írásunkban utaltunk is - valóban van ellentmondás, és az is felróható, hogy hangsúlyosan kezeli "az építtetõ gazdasági érdekeit". Ám az engedély kiadását 23 feltétel teljesítéséhez köti: például elõírja az ún. törmeléklejtõk megbolygatásának tilalmát. Ez utóbbit azért érdemes külön említeni, mert az ombudsman "szakvéleményre" hivatkozva veszélyeztetettnek látja e két halmot - holott az útépítõknek ezeket épp a Köfe-kikötések miatt kötelezõ kikerülniük. (És emiatt fákat kell kivágni.)
Lenkovics Barbabás megismétli azon, a zöldek által korábban erõteljesen, utóbb halkabban hangoztatott kifogását, miszerint "a felügyelõség a környezetvédelmi engedélyt visszavonja, ha a jogerõre emelkedéstõl számított három éven belül" a tevékenységet nem kezdték meg, vagy ha az engedélyezéskori feltételek lényegesen megváltoztak. Márpedig megváltoztak: a zengõi élõhelytípusok bekerültek az 1992-es, többször módosított Európai élõhelyi irányelv (EU-direktíva) mellékletébe. Jogtechnikai szempontból e változás mégsem módosít az alapproblémán, mivel az EU-direktíva a 6. cikkelyben kimondja: "A prioritást élvezõ természetes élõhelynek és/vagy prioritást élvezõ fajnak otthont adó terület esetében csak az emberi egészség vagy a közösség biztonságára vonatkozó megfontolásoknak, az elsõdleges, kedvezõ környezetvédelmi hatásoknak, valamint a Bizottság véleményének, illetve a magasabb közérdeket képviselõ szempontoknak (például a nemzetbiztonság - B. I.) van helye." Azaz változatlanul azt kell igazolni az ellenérdekelteknek, hogy a konkrét ügyben a környezetvédelmi, avagy a honvédelmi szempont az erõsebb-e.
A környezetvédelmi engedély visszavonható, nem pedig vissza kell azt vonni, ha a kijelölt idõn belül semmi nem történik (jelen esetben: az építkezés nem kezdõdik meg) - állítják a HM jogászai. Az építkezés egyébként bõven határidõn belül indult: az elsõ mozzanat a DDNP elõírásai alapján végrehajtott nagyszabású bazsarózsa-átültetés volt, és a startot az illetékes szerv tudomásul vette. Az pedig, hogy a Köfe-engedély - amely határozott (5 év) és határozatlan idõre adható - nem jelölte meg a dokumentum szavatossági idejét, nem a HM sara. Egyébként ilyen esetekben (amikor az érvényességet külön nem jelölik) gyakorló jogászok szerint értelemszerûen a "határozatlan idõtartam" tekintendõ érvényesnek.
Ezek a passzusok, illetve a végsõ ombudsmani következtetés, miszerint a beszerzett engedélyek a fenti okok, valamint néhány, nyilvánvalóan figyelmetlenségbõl elkövetett elírás, illetve törvényi elõírásból fakadó (!) engedélymódosítások miatt nem volnának érvényesek, általánosabb problémát vetnek föl: a jogbiztonság kérdését. A honvédelmi miniszter válaszlevele szerint "a beruházáshoz kapcsolódó jogerõs határozatok utólagos megkérdõjelezése (...) jóhiszemûen szerzett és gyakorolt jogokat is sért".
Hajlás
Lenkovics Barnabás elfogultsága a zöldérvek irányában - amit hónapokkal a jelentés nyilvánosságra hozatala elõtt maga sem titkolt nyilatkozataiban - a laikus számára azokban az ellentmondásokban a legnyilvánvalóbb, ahol nem paragrafusok feszülnek egymásnak. Íme, néhány példa: az egyik helyen azt állítja, hogy a HM az érintettekkel nem közölt semmit - két sorral alább viszont az olvasható, hogy a tárca több fórumot is tartott. A bazsarózsa-áttelepítés kudarcát vizsgáló szaktanulmányból csak a sikertelenséget ecsetelõ részeket idézi, azt viszont már nem, hogy a pusztulás mértéke nem megállapítható. Kellõ alázattal állapítja meg, hogy "a most bemutatott botanikai szakvélemények tárgyában hatáskör hiányában nem foglalhatok állást" - katonai kérdésekben viszont imponáló határozottsággal nyilatkozik. ("...a honvédelmi tárca azon érvelését, miszerint a Zengõ területe képezheti egyedül a létesítés helyszínét, nem tudtam elfogadni." Máshol így fogalmaz: "Az említettek arra engednek következtetni - még abból a szûk katonai információból is, ami rendelkezésre áll -, hogy két különálló radarral a beruházás teljességgel kiváltható más helyszíneken.") Az alkotmányra hivatkozva kijelenti: "tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány mûvelõi jogosultak" - de ezt csak a zöldérveknél veszi figyelembe, az évek óta zajló katonai tervezésben részt vevõ különbözõ tudományágak képviselõinek az eredményeit érzekelhetõen figyelmen kívül hagyja.
Nemegyszer támadt az az érzetünk, hogy a HM állításait alátámasztó konkrétumokon az ombudsman elegánsan átsiklik. Például Hosszúhetény önkormányzata az említett 40/2002-es kormányrendelet alapján kiadott engedélyek ügyében a HM elutasító magatartása miatt a LÜ-höz fordult - amely illetékességbõl a KF Katonai Ügyek Fõsztályára utalta az ügyet. Lenkovics megjegyzi: a fõügyészségi vizsgálat megállapításaival érdemben nem foglalkozott, mert az AB idõközben határozott a kormányrendeletrõl (lásd fentebb), és e határozat mindenki számára kötelezõ. Ezért "ma már nincsen jelentõsége annak, hogy korábban a Fõosztály azonos megállapításra jutott-e az AB-vel, vagy azzal ellentétesre" - írja az ombudsman. Pedig van: mert nem vagy-vagyról van szó, hanem arról, hogy a fõügyészség megállapításait az AB-határozat igazolta. Amibõl adódik a következtetés: a magyar közigazgatás a HM-engedélyekrõl egy, a jogállami normáknak megfelelõ szabályozás alapján szabályos és törvényes eljárások keretében döntött. Mindez fontos az általános Zengõ-vita szempontjából is, mert a zöldek és Lenkovics kifogásainak a fundanetuma jórészt az, hogy a magyar államigazgatás nem kellõ körültekintéssel járt el.
Minduntalan elõkerül az is - és a jelentés kész tényként kezeli -, hogy a honvédség úgymond ismer a zengõihez hasonlóan jó megoldást, csak valamilyen okból ezt titkolja. Hogy van-e jobb, azt nem tudjuk: a katonák azonban határozottan állítják, hogy semmiféle olyan tanulmány nincs, ami akár csak célozna is erre. A miniszteri válaszlevél mindenesetre összefoglalóan igyekszik cáfolni azokat a vádakat, melyek szerint a zengõi radartelepítés puszta gazdságossági kérdés volna, és kifejti azt is, hogy az elõkészítés során miként vették figyelembe a szükségesség és arányosság elvét: "Az elsõdleges cél (...) a nemzeti katonai légtérfelügyelet és légtér-szuveneritás biztosítása - melynek egyik fontos eleme a kérdéses zengõi radarhelyszín -, így a helyszínkiválasztás elsõdleges szempontja, a hadmûveleti megfelelõség, amelyet aztán követhet a környezetvédelmi szempontból történõ elemzés. (...) Az Elõzetes Környezetvédelmi Hatástanulmány pedig egyértelmûen kimutatta azt, hogy a katonailag elképzelhetõ alternatívák közül a zengõi helyszín jelenti a legkisebb környezeti beavatkozást, amellyel az arányosság kérdése is más értelmezést nyer." Nincs arról szó, hogy a zengõi helyszín egyenértékûen kiváltható, legfeljebb csak eggyel több állomást kell építeni - a HM szerint e képzet a "torzító" sajtóhíradások és a civil szervezetek nyilatkozatainak az eredménye. A "helyszín kiválasztása interdiszclipináris vizsgálatok és az ezeken alapuló javaslatok eredménye volt. Ennek során a jelentésben kiemelt nemzetbiztonsági, gazdaságossági kritériumok mellett a természeti környezet megóvása, valamint a lakosság egészségi és életkörülményei is vizsgált követelmények voltak, azonban a szempontrendszer ezen eleme a jelentésbe (az ombudsmanéba - B. I.) nem került át."
Mint a fûben
Noha Lenkovics Barnabás vállaltan a környezetvédelmi szempontokat preferálta a jelentésében - akár a tények ellenében is -, azt állítani értelmetlen, hogy túllépte volna a hatáskörét. Az ombudsman megvizsgált egy kérdéskört, majd általános, valamint csak az ügyre vonatkozó következtetéseket vont le, illetve ajánlásokat tett - de hát ez a dolga. Mivel az országgyûlési biztosok intézménye nem joghatóság, véleményüknek nincs kötelezõ érvénye. Ezzel alighanem a HM-ben is tisztában vannak: a karcos hangú válasz minden bizonnyal annak szólt, hogy Lenkovics az álláspontjukat szerintük nem vette kellõ súllyal figyelembe.
Az ombudsmani alapállás - az állam és a civilek közötti viszonyban az erõviszonyokat az utóbbiak javára kell korrigálni - természetesen rokonszenves, ám minden esetben és mindenáron korrigálni, meglehet, olykor nem célszerû. A helyüket keresõ zöldek szemmel láthatóan sokat tettek föl a Zengõ ügyére, amelynek a végkimenetele számukra az alkotmányosságnak egyfajta próbája. Jóhiszemûségüket nem vitatjuk; de Zengõ-ügyi fellépésükben e meggyõzõdés valamiféle demonstratív önigazolósdival keveredik minduntalan. Innen nézve pedig már korántsem egyértelmû a lenkovicsi alapállás megítélése, aki jelentésével egy olyan konkrét ügyben erõsítette akaratlanul is az államal szembeni zsigeri ellenszenvet, amely eset a megismert tények alapján éppen hogy nem igazolja "az állam mindent megengedhet magának" sztereotípiáját. Ellenkezõleg: a Zengõ-ügy épp azt mutatja, hogy a rendszerbe épített fékek (például a civil kontroll a katonai beruházásokban) mûködnek.
A Zengõ-vita végére - független bizottság, ombudsman, akciózó zöldek ide vagy oda - politikai döntés tesz majd pontot. Obkjektív okok (például a szerzõdéses kötelezettségek) miatt ugyanis nem lehet a végtelenségig gyáván hárítani, és újabb meg újabb trükköket kitalálni a nyílt felelõsségvállalás odébb passzolására. E jelenségrõl - valamint Lenkovics és a zöldek egyik legfõbb hivatkozási alapjáról - Takács Albert, az állampolgári jogok országgyûlési biztosának (vagyis Lenkovics Barnbabás) általános helyettese beszélt a legvilágosabban az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága 2004. május 4-i ülésén (amit persze a HM a válaszlevélben jó érzékkel idéz is): "Többször szóba kerültek számunkra mérvadó alkotmánybírósági határozatok. Hadd említsem meg én is a kedvencem. Jelentõsnek ítélt alkotmánybírósági határozat (28/1994. - B. I.) született a környezetvédelemrõl, amely szerint a környezetvédelem elért színvonalát nem lehet csökkenteni. Hadd mondjam el így magunk között, hogy ez egy ügyes blöff, ez ugyanis azt jelenti, hogy minden egyes autó beállításával az összes többi kocsi kibocsátási értékét csökkenteni kellene, mert egy autó beállítása a környezetvédelem adott színvonalát csökkenti. Ezzel így nem lehet mit kezdeni, ezért véleményem szerint környezetvédelmi ügyekben sem az ombudsman, sem az Alkotmánybíróság nem mentesíti a politikusokat. Ha a Zengõ-ügy Amerikában merül fel, akkor az amerikai legfelsõbb bíróság azt mondja, uraim, ez politikai kérdés, és ezzel nem foglalkozunk. Higgyék el, hogy elkötelezett híve vagyok az emberi jogoknak, a szívemben és a fejemben ez mindig benne van, mégis úgy gondolom: némi kockázattal jár az, hogy mindenbõl valamilyen emberi jogi kérdést próbálunk csinálni, mert ez csökkenti a meglévõk értékeit."
B. I.
