Megduplázná a KDNP a Kúria elnökének fizetését

  • narancs.hu
  • 2019. november 30.

Belpol

Darák Péter így több mint 3 millió forintot vihetne haza.

Duplára emelné Darák Péter fizetését a kisebbik kormánypárt, ami az igazságügyi törvénycsomaghoz benyújtott módosító javaslatból derült ki – hívja fel a figyelmet az RTL Híradója nyomán a 444.hu.

A Kúria elnöke eddig havi 1,5 millió forint helyett több mint 3 milliót kapna, a KDNP szerint ez sima bérrendezés, hiszen Áder János fizetését is megduplázták.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.