Meghalt Riz Levente XVII. kerületi polgármester

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 19.

Belpol

45 éves volt. Korábban azt közölte, azért nem indul az októberi választáson, mert a betegséggel vívott küzdelme még több energiát kíván.

Tarlós István főpolgármester közleményben tudatta, hogy "Mély fájdalommal értesültem polgármester barátom, kollégám és képviselőtársam haláláról".

Riz korábban azt közölte „Szándékaim ellenére a betegséggel vívott küzdelmem még több energiát kíván, ezért most kizárólag a gyógyulásomra, valamint a családomra koncentrálok, és visszalépek a polgármester-jelöltségtől”.

Tarlós azt írta, Riz egyik legközelebbi munkatársa volt, ezért halála személyes vesztesége is. Riz Levente 2006 óta volt a XVII. kerület polgármestere és a Fővárosi Közgyűlés tagja.

"Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta. Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának" – írta Tarlós.

Riz Leventét, Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.

A XVII. kerületben az őszi önkormányzati választásokon Horváth Tamás alpolgármester indul a kerületi polgármesteri posztért a Fidesz színeiben.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.