Megint megbüntették a bátonyterenyei akkufeldolgozót

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. július 8.

Belpol

Közelít a százmillió forinthoz az eddig kiszabott bírság összege.

Újabb, jelentős összegű bírságot szabott ki a kormányhivatal egy bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozó üzemre – közölte az MTI. 

Bár a tudósítás cégnevet nem említ, kizárásos alapon a dél-koreai tulajdonú SungEel Hitech Hungary Kft.-ről lehet szó, amelynek Magyarországon két telephelye van, az egyik Szigetszentmiklóson, a másik Bátonyterenyén.

Utóbbit két évvel ezelőtt, 2021. július 7-én avatták fel, jelen volt Park Csul Min, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára. Az akkori ünnepségen elhangzott, a gyár száz új munkahelyet hozott létre, és a magyar kormány 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a 9,3 milliárd forint összértékű beruházáshoz.

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal ezúttal pénteken közel 50 millió forintos büntetéssel sújtotta az üzemet. Most azért kell hulladékgazdálkodási bírságot fizetnie, mert egyes hulladéktípusok esetében az engedélyében meghatározotthoz képest csaknem 1600 tonnával többet gyűjtött és hasznosított a tavalyi évben.

A többszöri és visszatérő helyszíni ellenőrzések során feltárt problémák miatt a hatóság eddig öt alkalommal szabott ki hulladékgazdálkodási bírságot a cégre, e pénzbüntetések összértéke már a 100 millió forintot közelíti. A többi eljárás során a hatóság jellemzően a hulladékok telephelyen belüli elhelyezésére vonatkozó előírások be nem tartása, a hulladékokra vonatkozó nyilvántartások hiányossága, illetve nem megfelelő vezetése miatt szankcionálta a bátonyterenyei üzemet, valamint kötelezte a vonatkozó jogszabályok és az engedélyében szereplő előírások betartására.

Az elsősorban tárolási és nyilvántartási hiányosságok tekintetében a céggel szemben jelenleg is több eljárás van folyamatban. A kormányhivatal környezetvédelmi hatósága a társhatóságokkal együtt rendszeresen helyszíni ellenőrzéseket tart az üzemben, és ismételt jogsértés esetén egyre szigorúbb büntetést köteles kiszabni a vállalkozásra, így a növekvő összegű bírságok mellett akár a tevékenység korlátozására vagy felfüggesztésére is sor kerülhet.

 

Leadkép: a SungEel HiTech Hungary Kft. második üzeme a bátonyterenyei ipari parkban a megnyitójának napján, 2021. július 7-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.