Mégis szervez választási vitát a közmédia

  • narancs.hu
  • 2024. május 10.

Belpol

Papp Dániel vezérigazgató állítása szerint hamarosan megkapják a pártelnökök a felkéréseket.

Egészen szürreális fordulatott vett a közmédia vitaügye: Magyar Péternek közleményben magyarázták meg először, hogy nem engednek a zsarolásnak, és határozottan úgy tűnt, hogy nem lesz semmiféle vita a közmédiában, ehhez képest a másik vonalon dolgozó DK-nak maga az MTVA hírhamisítási botrány miatt felbuktatott vezetője, Papp Dániel válaszolta , hogy már elkezdték a vita szervezését.

„Megkezdtük egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan. Így hamarosan pártjának elnöke, Gyurcsány Ferenc és valamennyi jogerősen listát állító párt elnöke kézhez veheti a DMSZ és MTVA hivatalos megkeresését” 

– áll a levélben, amit a DK a közmédiának küldött annak érdekében, hogy szervezzenek már végre vitát.

A DK listavezetője, Dobrev Klára szerint ezzel az elől is elhárult az akadály az elől, hogy Magyar Péter részt vegyen a Partizán által jövő péntekre szervezett jelölti vitán.

Azt még nem tudni, erre mit lép Magyar Péter, aki a héten kijelentette, tüntetést szervez a közmédiához, ha nem szerveznek vitát közte és a többi jelölt vagy a többi pártelnök közt.

A Fidesz listavezetője, Deutsch Tamás korábban közölte, ő nyitott arra, hogy 2006 óta először újra fideszes politikus is részt vegyen választási vitán, de eddig egyik felkérésre sem mondott igent.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.