Megkapaszkodni - Hajléktalan emberek esélyei a munkaerőpiacon

  • Eörsi Sarolta
  • 2006. június 15.

Belpol

Hajléktalanoknak halat fogni sem könnyű, de még nehezebb megtanítani őket halászni. Mégsem lehetetlen.
Hajléktalanoknak halat fogni sem könnyű, de még nehezebb megtanítani őket halászni. Mégsem lehetetlen.

György egy rossz házasság és egy előnytelen lakáscsere miatt került az utcára. Jelenleg egy fizetős hajléktalanszállón lakik (ez havi pár ezer forint) már két éve, és feketén dolgozik. A szálláson kívül diszkréten kezeli státusát, mert különben nem kapna munkát. Ránézésre semmi sem utal nála a hajléktalan állapotra, a fellépése olyan, mint bármelyikünké, csak éppen nincs állandó otthona, és albérletet sem engedhetne meg magának. Így is épphogy el tudja tartani magát - 40 ezer forint a havi jövedelme -, ezért szó sem lehet arról, hogy munkáit feladva olyan szakmát tanuljon, amely megfelelő megélhetést biztosítana neki.

Vissza a perifériáról

A hajléktalan emberek munkaerő-piaci reintegrációja az egyik legnehezebben megoldható szociális kérdés. Az elmúlt években több kísérleti program zajlott hajléktalan emberek átképzése, illetve munkába állítása céljából. Most egy minden eddiginél összetettebb projekt indult, egy nemzeti fejlesztési pályázat segítségével: a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), a Menhely Alapítvány és a Fővárosi Szociális Közalapítvány - Budapesti Szociális Forrásközpont nevű szervezetek együttesen pályáztak nemzeti fejlesztési pénzekért (konkrétan az úgynevezett EQUAL programról van szó, amely esélyegyenlőséget célzó, kísérleti jellegű felzárkóztató projekteket támogat). Majdnem 250 milliós támogatást kaptak egy komplex álláskereső szolgáltató rendszer felállítására, amelynek keretében többek között 175 hajléktalan ember vesz részt valamilyen OKJ-képzésben. A projekt 2005 júliusától 2007 decemberéig tart, jelenleg majdnem százan tanulnak ilyen tanfolyamokon; az első csoportok most szakvizsgáznak.

A programhoz a fenti megvalósító szervezetek 1400 fős mintán végeztek szükségletfelmérő vizsgálatokat, majd toborozni kezdtek, elsősorban különböző hajléktalanszállókon. Az így verbuvált, illetve jelentkező emberek közül 350 találtatott alkalmasnak arra, hogy ilyen tanfolyamokon részt vegyen. Alkalmasnak azt tekintették, aki elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, egészségi állapota kielégítő volt, nem volt végbizonyítványa valamilyen szakképzettségről (vagy ha volt, akkor elavult, vagy Magyarországon megszűnt az a terület, iparág, amelyben dolgozott), és ami a legfontosabb, kellőképpen motivált volt ahhoz, hogy kikerüljön a hajléktalan állapotra jellemző áldatlan körforgásból. Aki kívül esett ezeken a kritériumokon, például volt megfelelő szakmája, vagy nem végezte el a nyolc általánost, azt álláskeresőként regisztrálták: a programnak köszönhetően két, erre a szakterületre specializálódott álláskereső iroda is működik, ahol például a jelentkezők használhatják az internetet, telefonálhatnak, és igénybe vehetik a szociális munkások segítségét.

A programban részt vevő hajléktalanok 10-15-féle képzés közül választhatnak. A tanfolyamok mindegyike olyan szakmát ad, amelyre jelenleg nagyon nagy a kereslet a munkaerőpiacon: ilyen a szakács, az informatikus, a nehézgépkezelő, a vagyonőr, a szociális gondozó (utóbbihoz nagyon szigorúak a feltételek). A pályázati pénzekből állják a résztvevők oktatási költségeit, akik a tanfolyam ideje alatt megkapják a bruttó 62 500 forintos havi minimálbért, a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ (BMIK) 37 500 forintos keresetpótló támogatást folyósít nekik, és néhányan hozzájutnak lakhatási és étkezési támogatáshoz, valamint BKV-bérlethez is. A tanfolyamok előtt a jelentkezők fókuszcsoportos előkészítő kurzusokon vesznek részt, és mindvégig, sőt a bizonyítványszerzés után is követik (egy darabig) a pályájukat.

A projektről májusban kerekasztal-konferenciát tartottak, amelyen az egyik "tanúságtevő" így fogalmazott: "A hajléktalanság korra, nemre, felekezetre, pártállásra való tekintet nélkül jön." Közhely, hogy az otthontalanság, a kiegyensúlyozott egzisztencia, a családi támogatás hiánya (ami általában fontos szerepet játszik abban, hogy valaki a perifériára sodródjon), a magány önmagában is elég ahhoz, hogy az ember letargiába zuhanjon, fölöslegesnek érezze magát, és ne legyen ereje lépni. Ezt az összetetten nehéz helyzetet tovább súlyosbítja sokszor a romló egészségi állapot, illetve a szenvedélybetegségek, amelyek becslések szerint a hajléktalanoknak mindössze egyharmadát érintik vagy érintették. (Azt a feltételezést tehát, hogy az alkohol-, drog- vagy szerencsejáték-függőség, esetleg ezek halmozottan a hajléktalanság legjellemzőbb kiváltó okai, nyugodtan nevezhetjük sztereotípiának.)

Ma a hajléktalanszállók legtöbbje fizetős, a kliens általában egy-két évig lakhat ott: a pesti Váltó-ház például kifejezetten alkoholbetegekre szakosodott, de az ott lakásnak feltétele a teljes absztinencia. Mint tudható, a szenvedélybetegek gyógyulásának első és legfontosabb lépése a betegséggel való szembenézés, annak elismerése, hogy függők vagyunk. Egy hajléktalan embernek ez a speciális helyzete miatt még inkább nehezére esik, mint a jó családi körben élőnek.

"Az első kifelé vezető lépés az állandó, adózott jövedelem, e nélkül ugyanis nem áll szóba az ember-rel a lakáshitelt nyújtó bank" - ma-gyarázza Matók Lajos, a BMSZKI-n (amely egyébként szintén hajléktalanszállóként működik elsősorban) létesült álláskereső iroda szociális munkása. 't azért kerestük meg, mert kíváncsiak voltunk, hogy mi a titka: a fent említett kerekasztal-konferencián több hajléktalan megszólaló is azt mondta, neki köszönheti, hogy sikerült kijönnie a kátyúból. Matók Lajos hat éve dolgozik hajléktalan emberekkel, korábban munkanélkülieknek segített elhelyezkedni. Jelenleg ő koordinálja a regisztrált álláskeresőket - Budapestről bárhonnan jelentkezhetnek. Széles módszertani eszköztára van, ez abból is látszik, ahogy a tanfolyamok előtti felkészítő tréningekről beszél, amelyeket egy pszichológussal tartanak. "Én nem pátyolgatom őket, nem kavargálok a családi dolgaikban, csak a munkakarrierjüket nézem végig" - mondja. A náluk regisztráló embereknek felveszi az adatait, megkérdi, hol dolgoztak, milyen végzettségük van, mennyi ideje munkanélküliek, megítélésük szerint miért kerültek az utcára, melyik munkát végezték eddigi életük során a legszívesebben. "Miután ilyen részletesen kikérdeztem őket, azt mondom nekik: én ilyen és ilyen lehetőségeket tudok önnek felajánlani, ebben tudok segíteni, gondolja végig, hogy hajlandó-e, képes-e rá."

Aki például tanfolyamra jár, annak tudnia kell, hogy nap mint nap iskolába kell járnia, onnan csak igazoltan hiányozhat, nem késhet - ezt nagyon szigorúan veszik -, azt eredményesen kell elvégeznie, és a közben kapott támogatásból lehetőleg félre kell raknia. Matók fontosnak tartja a felelősségtudat felkeltését, jellemző például ez az érvelés: "Önnek még húsz éve van hátra a nyugdíjig. Gondolkozott már azon, mit szeretne kezdeni ezzel a húsz évvel?" A tréningeken úgy motiválja a résztvevőket, hogy igyekszik megtalálni bennük a pozitívumokat, dicsérőleg nyilatko-zik, ha valaki egy-egy készségben ügyesnek mutatkozik, például jól rajzol, vagy szépen fogalmaz. Mivel ezek az emberek nagyon kevés ilyen visszajelzést kapnak, a dicséretnek néha mágikus ereje van.

Az alagút vége

Természetesen az EQUAL program képzési struktúrája nagyon kecsegtető minden hajléktalan ember számára; a kérdés mindössze anynyi, hogy az állapota és az önértékelése lehetővé teszi-e, hogy megtegye ezt a lépést. Aki megtette, az valószínűleg végig fogja csinálni, ezért a lemorzsolódás aránya minimális, úgy 5-6 fősre tehető.

A képzéseket általában a Fővárosi Munkaügyi Központ (FMK) irodái szervezik, a legtöbb tanfolyam integrált, a jelentkezők tekintélyes hányada nem hajléktalan, de az átlageredmények tekintetében eddig nem volt döntő, hogy az-e valaki. Bár még nincs számottevő visszajelzés az elhelyezkedésekről, a most vizsgázó első csoportokkal mind az oktatók, mind a gyakorlati helyek vezetői elégedettek, sok esetben komoly esély van arra, hogy a végzettek a gyakorlati helyükön maradhatnak. Akik például szakácsnak tanultak, azok általában mosogatóként helyezkednek el, legalábbis kezdetben, de volt már luxusszállodában végződött sikertörténet is.

Noha nem most indult először hajléktalanképzés, a korábbi programoknak sokkal kisebb volt a kapacitása. Az FMK éveken át szervezett tanfolyamokat hontalan embereknek, állta az oktatási költségeket, és keresetpótló támogatást folyósított nekik, továbbá valamennyire támogatta a résztvevők lakhatását és étkezését. Mivel azonban ennyi jövedelem elégtelennek bizonyult, viszonylag kevesen voltak, akik le tudtak mondani az addig (többnyire feketén) végzett munkájukról, így évenként mindössze 10-20 ember végezhetett. Ezért ma még igen csekély azok száma, akikről tudni lehet, hogy kijutottak az ingoványból, munkahelyük és (saját vagy bérelt) otthonuk van. Még a jobb körülmények között élő hajléktalan emberek is hiába próbálnak révbe érni, amíg a jövedelmükből csak megélhetésre futja.

A Fedél Nélkül egyik szerkesztője, Balog Gyula három munkahelyen dolgozik; ő és munkatársai is kölcsönlakásban vagy hajléktalanszállón laknak, évek óta. Az átképző programokra már nem volna idejük. Állandóra bejelentett lakcímük van, és aki nem az ország valamely távoli sarkában van bejelentve, az szavazni is elment. Elmondásuk szerint nagyon nehéz ilyen körülmények között épeszűnek maradni; és ahogy múlik az idő, és szaporodnak a kudarcok, még nehezebb. De nem kenyerük az önsajnálat. "Ha elfog a szomorúság saját helyzetem miatt, elég körülnéznem riport közben" - mondja egyikük.

Neked ajánljuk