Megkerülte a kormányt, civileket támogat az EU

  • narancs.hu
  • 2023. január 18.

Belpol

Már lehet pályázni.

Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország pályázatok alapján oszt szét több száz millió forintot (3 év alatt összesen 4 millió eurót) magyarországi civil szervezetek között, amelyek a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védeméért és népszerűsítéséért dolgoznak a Közös Értékeink Program keretében. 

Ez az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok, értékek” (CERV) programja keretében zajlik, ami a következő két évben csak az uniós értékek védelme érdekében 50 millió eurót, azazl 20 milliárd forintot ad civileknek a tagállamokban – írja a HVG.

Az Európai Bizottság évek óta működtet saját pályázati programokat, amikhez civilek is hozzáférhetnek, a jelenlegi költségvetési ciklusban ezeket egyetlen programban (CERV) vonták össze, a támogatások pedig a kiválasztott közvetítő szervezeteken keresztül jutnak el az Európai Bizottságtól a helyi civil szervezetekhez. Magyarországon a közvetítő szervezet az Ökotárs és partnerei.

A Közös Értékeink Programban már lehet pályázni, és a kifizetésekhez nincs köze a magyar kormánynak.

Az egyik pályázattípus nagyobb, országos civil szervezeteknek szól, amelyek kisebb, vidéki csoportokkal vagy állampolgári kezdeményezésekkel működnek együtt. A másik pályázati formávak Budapesten kívül működő kisebb és közepes méretű szervezeteket segítenek, amelyek egy ideje már a programban meghatározott értékeket erősítő munkát folytatnak, vagy ilyen tevékenységet terveznek. Az Ökotárs több városban, megyeszékhelyen információs napot rendez a pályázati lehetőségekhez kapcsolódva.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.