Megszavazta a Fidesz-KDNP Szabó Tímea 9,6 millió forintos büntetését

  • narancs.hu
  • 2021. október 19.

Belpol

A képviselő ugyanolyan mintájú pólót viselt ma is a döntéskor, mint amilyen zászló miatt Kövér László megbüntette.

"Ma szavazott a parlament Kövér László rám kiszabott 9,6 millió forintos büntetéséről, amit azért kaptam, mert a pólón is látható Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót tűztem ki a pulpitusra" – írja Szabó Tímea a Facebook oldalán. "Orbán és a Fidesz ugyanis a Fudan Egyetem tervezett idehozatalával a Kínai Kommunista Párt fiókszervezetévé vált."

 
Szabó Tímea tiszteletdíja 9,6 millió forintos csökkentése megszavazásakor
Fotó: Facebook/Szabó Tímea

A kormánypárti képviselők megszavazták a Párbeszéd társelnökének büntetését, amit Kövér László szabott ki rá még június végén. A döntés indoklása szerint a Párbeszéd frakcióvezetője figyelmen kívül hagyta a képviselői vélemények kifejezésének módjára, helyére és idejére vonatkozó házszabályi rendelkezéseket, cselekménye miatt az ülés rendes menete is megakadt, hátráltatta és zavarta az – éppen az ő felvetéseire választ adó – államtitkári felszólalást. A csökkentésről szóló kérés esetében a közlés szerint azt is figyelembe vette a házelnök, hogy a képviselővel szemben ebben a ciklusában nem először kell szankciót alkalmazni a házszabályi rendelkezéseket sértő cselekménye miatt.

Az Orsz?ggy?l?s plen?ris ?l?se

 
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője egy molinót tesz a pulpitusra az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. június 15-én
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ügyben Kövér határozati javaslatot nyújtott be azért, mert Szabó a mentelmi bizottságtól, később pedig az Országgyűléstől is kérte a büntetés hatályon kívül helyezését.

Az Országgyűlés kedden vita nélkül 114 szavazattal, 47 ellenében, 2 tartózkodás mellett fenntartotta a házelnöki döntés hatályát.

"Mindegy, mennyire büntet a házmester, akkor is, most is, a jövőben is harcolni fogok az ellen, hogy Orbánék kínai gyarmatot csináljanak hazánkból!" – írta Szabó Tímea.

(Facebook/Szabó Tímea)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.