Megszólalt a Vidnyánszky-kuratórium: "felelőtlen az SZFE vezetőinek lemondása"

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 1.

Belpol

Hogy fognak így bemenni az egyetemre?

Miután a Színház- és Filmművészeti Egyetem teljes vezetése lemondott, az oktatók sorra mondják fel a szerződéseiket, a diákok pedig elbarikádozták magukat az egyetemen, közleményt adott ki a Vidnyánszky Attila által elnökölt Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amely a kormány döntése értelmében mától vette át az egyetem fenntartását.

Azt írják, elfogadhatatlan és felelőtlen az SZFE vezetőinek lemondása, mert "az egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét." Az egyetemet elfoglaló hallgatók egyébként azt ígérik, nem engedik be a kuratórium tagjait az épületbe.

Vidnyánszkyék szerint nem sérült az egyetemi autonómia, az SZFE vezetésének pedig több alkalommal felkínálták az egyeztetés lehetőségét. Ehhez képest a kormány kész helyzet elé állította az SZFE-t, az egyetem jelöltjeit figyelmen kívül hagyta a kuratórium összeállításánál, a szenátus jogköreit pedig radikálisan csorbította a kuratórium javára.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.