Megtarthatja az állam a műkincseket, amíg nem bizonyít a tulajdonos, és néha még utána is

  • narancs.hu
  • 2019. február 27.

Belpol

Módosították a vitatott tulajdonú kulturális javakra vonatkozó szabályokat.

"Hatályon kívül helyezték a közgyűjteményekben őrzött, vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló 2013-as kormányrendeletet" - írja a Népszava a Magyar Közlöny aktuális értesítései alapján.

Ez azt jelenti, hogy míg a kérdéses esetekben eddig a magántulajdonosnál maradhattak a műkicsnek, amíg az állam nem bizonyította saját tulajdoni jogosultságát, most ez megfordul, ráadásul hiába lesz bizonyítható a magántulajdonos személye, az állam még így is magánál tarthatja a javakat.

Ahogy írják, ezentúl a folyamat szerint: "a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. először megvizsgálja, hogy az igénylő tulajdonjoga kétséget kizáróan bizonyítható-e. Amennyiben igen, a műtárgyak visszaadása akkor sem jelent egyet a tulajdonjogi igény eldöntésével. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy is dönthet, a visszaadott műtárgyat védelem alá helyezteti, azaz a műtárgy nem hagyhatja el Magyarországot."

Ilyen esetben a tulajdonos bíróságon keresztül próbálhatja megkapni a javait, ahogy azt jelenleg épp az Esterházy Magánalapítvány is teszi a fraknói kincsek esetében.


(A kép illusztráció.)

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.