A Tanítanék Mozgalom március tizenötödikei kiáltványát teljes terjedelmében közöljük.
Elavult, korszerűtlen tananyag-magoltatás, vagy diákközpontú, élményt adó, kompetenciát fejlesztő módszerek? Kötelezővé tett, színvonaltalan tankönyvek, vagy korszerű, igényes taneszközök? Stressz, szorongás, irreális óraszámok, vagy élethosszig tartó tanulásra motiváló, boldog gyerekkor? Mindent felemésztő, átláthatatlan bürokrácia, vagy észszerű, helyben született döntések? Felesleges papírhegyeket mozgató pedagógusminősítés, vagy erkölcsileg-anyagilag megbecsült pedagóguspálya, amely elég vonzó ahhoz, hogy válogatni lehessen az alkalmas jelöltek közül? Taigetosz-törvény, vagy inkább támogatott gyermekvédelem és gyógypedagógia? Zsákutcát jelentő, diákjogokat sértő szakképzés, vagy átjárható, a fiataloknak széles perspektívát kínáló iskolarendszer? Tátongó, egyre mélyülő szakadék szegény és gazdag gyermekek között, vagy inkább együtt nevelés és esélyteremtés? Néhány privilegizált intézmény és rengeteg rettenetes körülmények közé taszított iskola, vagy egyformán magas színvonalú, szabad és korszerű intézmények szerte az országban? Központosított, dilettáns parancsuralmi rendszerben működő iskolarendszer, vagy demokratikus, autonóm intézmények? Tovább romló PISA-eredmények, vagy inkább „büszke és erős, európai országhoz” méltó teljesítmény? „Emmi” vagy önálló oktatási minisztérium?
További közbutítás az Orbán-kormány szellemében, vagy a demokratikus ellenzék együttműködése révén megalkotott Oktatási Minimum alapján felélesztett oktatás?
„Rabok legyünk vagy szabadok?”
A Tanítanék Mozgalom pártpolitikától független, szakmai mozgalomként indult – és most sincs ez másként. Hogy most mégis arra buzdítunk mindenkit, hogy április 8-án ne szavazzon a jelenlegi kormánypártra, amögött nem áll egyéni érdek, nemzetközi háttérhatalom, sőt, még Soros György sem. Mögöttünk még mindig csak a tábla áll – már ahol nem szakadt még le az omladozó falról.
Hosszú és küzdelmes utat jártunk be, amíg eljutottunk idáig. A problémák már két évvel ezelőtt is égetően sürgősek voltak. Ekkor még azt gondoltuk, a regnáló kormány talán pusztán tévedésből vagy dilettantizmusból folytat pusztító oktatáspolitikát.
Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a kormányt rábírjuk, változtasson. 2016 februárjában, a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt leveléhez 35 000 magánszemély és 900 iskola, valamint szakmai és civil szervezet csatlakozott. Tüntetéseinken tanárok, szülők, diákok, felelős állampolgárok tízezrei vettek részt. Ekkor még sokan hittük, hogy a kormány józan, szakmai érvekkel talán meggyőzhető.
Súlyos tévedés volt. A kormány személyeskedő, hazug rágalmakkal, listázással, megfélemlítéssel lehetetlenítette el az általunk kezdeményezett párbeszédet. A diktatúrák jól bevált receptje szerint. A szakmai kérdésekre nem érkezett egyetlen érdemi, szakmai válasz sem. Annál több rágalom és hazugság. Így jár ma Magyarországon mindenki, aki kritikával meri illetni, aki meg meri kérdőjelezni az Orbán-kormány politikáját. Percek alatt, minden alap nélkül „Soros-bérencnek” bélyegzik a szebb időket látott, egykori Soros-ösztöndíjas fiúk.
És hogy mi történt ezalatt az iskolákban? A problémák tovább súlyosbodtak. A szakképzést tokkal-vonóval átvette a Nemzetgazdasági Minisztérium, és visszarepítette a 60-as évekbe. Orbán Viktor jó barátjának, Parragh Lászlónak anyagi érdekei nyomán. Lőterekkel, „honvédelmi intézkedési tervvel”, „hazafias testneveléssel” nyomják rá militarizáló, gyűlölködő ideológiájukat a gyerekek befolyásolható, kiszolgáltatott szellemére. Egyre-másra jönnek a hírek a politikai okokból eltávolított igazgatókról. Hogy helyüket átvegyék a szolgálatra kész, gerinctelen csinovnyikok. És sorra jönnek a hírek a politikai okokból az iskolákban, óvodákban bohóckodó politikusokról, akik jobb esetben csak untatják, máskor eseményeikhez biodíszletnek használják a gyerekeket a választások közeledtével.
Nem, ez nem egyszerű dilettantizmus. Ez tudatos butítás. Egy hazug, korrupt kormánynak minél több sötétségben tartott elmére van szüksége hatalma megtartásához.
De még mindig vagyunk, akik nem adtuk fel. A Szülői Hang nevű civil szervezet a hetekben hozta nyilvánosságra felmérésének eredményét arról, hogy mit is tapasztalnak a szülők napjainkban az iskolákban. Az eredmény több mint lesújtó.
2018-ban ezreket megmozgató diáktüntetések kezdődtek és zajlanak ma is – hiszen a kormány velük sem áll szóba, őket is megpróbálják lejáratni. Ugyanaz a forgatókönyv zajlik, mint ami történt a Tanítanék Mozgalom esetében. Csakhogy a diktatúrák hazugságai mindig kipukkadnak – csak idő kérdése.
2018-ra elkészült az Oktatási Minimum. A Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat kezdeményezte, hogy legyen végre egy összpárti, kormányokon átívelő megállapodás gyermekeink jövőjéről. Mert az nem lehet játéka mindenféle szélnek. Az oktatás-nevelés nem játék, nem függhet pártpolitikától.
Az egyeztetésekre az összes komolyan vehető párt oktatási szakértőit meghívtuk. Csak a kormánypártoktól nem érkezett válasz. A Jobbik a legvégén kihátrált, ám az összes demokratikus ellenzéki párt konszenzusra jutott abban, hogy hatalomra kerülésük esetén milyen oktatáspolitikát fognak folytatni. Aláírásukkal garanciát vállaltak Magyarországon egy esélyteremtő, diákközpontú, korszerű oktatási rendszer kiépítésére. És arra, hogy a folyamatba minél szélesebb körben bevonják mind a független szakmai szervezeteket, mind az állampolgárokat – diákokat, szülőket, tanárokat. Hisz az oktatásügy közügy. Parancsszóra, az érintettek bevonása, az ő tudásuk, tapasztalataik nélkül lehetetlen megjavítani.
Kedves Szavazó Állampolgárok! Vegyétek mindezt figyelembe, amikor április 8-án szavazni mentek. Mert el kell mennetek! Kötelességetek – ha másért nem, a gyermekeitekért, a gyermekeinkért! Fontoljátok meg:
További közbutítás az Orbán-kormány szellemében, vagy a demokratikus ellenzék együttműködése révén megalkotott Oktatási Minimum alapján felélesztett oktatás?
„Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés! Válasszatok!”
