MEOSZ: Az új kata-szabályozás a fogyatékkal élőket is hátrányosan érinti

  • narancs.hu
  • 2022. július 27.

Belpol

Arra kérik a kormányt, hogy a fogyatékkal élő vállalkozók, és a fogyatékkal élőket ellátó szervezeteknek számlázók továbbra is katázhassanak.

Közleményben kéri a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók a jövőben is a KATA szabályai szerint adózhassanak. Kérik emellett, hogy

 a civil szervezetek (közhasznú szervezetek) és a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekek, felnőttek egészségügyi, köznevelési, szociális intézményei részére többek között az orvos, a gyógypedagógus, a logopédus és a gyógytornász továbbra is KATA adózóként számlázhasson.

Annak érdekében, hogy a mozgáskorlátozott emberek ne kényszerüljenek vállalkozásaik feladására a megnövekedett közterhek miatt, Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a kormányhoz fordult. Levelében kérte, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban és fogyatékossági támogatásban részesülők főfoglalkozású egyéni vállalkozónak minősüljenek, így továbbra is választhassák a KATA-t adózási formaként.

A közlemény szerint javasolták a súlyosan fogyatékos személyeknek járó adókedvezmény kiterjesztését, vagy más kedvezmény biztosítását. Továbbá, hogy például a 3 millió forintot el nem érő éves bevétellel rendelkező megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő adózók a tényleges jövedelmükhöz igazodó tb járulékot fizethessenek.

"Az új KATA szabályozás a civil szervezeteket (közhasznú szervezeteket) is hátrányosan érinti" - fogalmaznak, ugyanis eddig a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott támogató, fejlesztő vagy egészségügyi szolgáltatásokra nem kellett teljes állásban szakembert foglalkoztatniuk, azt igényeikhez mérten a KATA szerint adózó pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok, stb. biztosították. A MEOSZ azt kéri, hogy ezt a lehetőség továbbra is megtarthassák a megfelelő ellátás biztosításához.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.