Mészáros jó időérzékkel vett céget: behúzott egy hatalmas fővárosi tendert is

  • Szalai Anna
  • 2018. szeptember 4.

Belpol

A Fővárosi Önkormányzat cégei, illetve vidéki víziközmű-társaságok idén nyáron közös közbeszerzési eljárásban kértek ajánlatot járműflottáik biztosítására. Kitalálják, ki végezte az alkuszi feladatokat?

Az alkusz egy olyan cég volt, amely rakétaként lőtt ki az utóbbi években, egyre-másra nyeri el az állami megbízásokat. A Hungarikum Biztosítás Alkusz Kft. vezetője eddig is kiváló kormányzati és önkormányzati kapcsolatokkal bírt, ám áprilistól még erősebb hátszéllel rendelkezik: a cégben feltűnt Mészáros Lőrinc és felesége.

Mi több, ezúttal az alkuszcég „hozta” a közbeszerzési tanácsadóját is: az Őszy Ügyvédi Irodát, amely korábban kormányzati médiacégek vásárlásában segédkezett, és a Kliknek is dolgozott.

2,7 milliárd, 3762 jármű

A BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Igazgatósága idén májusban úgy döntött, hogy közbeszerzési eljárást indít a csatlakozott társaságok járműflottájának biztosítására – derül ki az igazgatóság ülésére készült augusztusi előterjesztésből. A közös beszerzéshez a Fővárosi Önkormányzat valamennyi cége – köztük a BKK és a BKV –, valamint néhány vidéki közműtársaság – Szegedi Vízmű Zrt., Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft., (ÉTV Kft.) Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. (ÉTCS Kft.) – is csatlakozott.

A BKV buszai

A BKV buszai

Fotó: Narancs

 

A feladatra közbeszerzési bizottságot hoztak létre, ám a tender műszaki tartalmának kialakításához jónak találták biztosítási alkuszcéget igénybe venni, amely jártas közbeszerzési eljárások szakmai támogatásában, illetve az eljárások megfelelő színvonalú lebonyolításában. S ki másra is eshetett volna a választás, mint a már tavaly is bevált Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re.

Az eljárás becsült értéke három évre, a plusz egyéves lehetséges hosszabbítást is beleszámítva 2,7 milliárd forint volt, a társult cégek összesen 3762 járműre kívántak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni, továbbá 796 járműre kértek casco biztosítási ajánlatot is.

A BVH felhívására 2018. július 16-ig két biztosító nyújtotta be ajánlatát: a Generali Biztosító Zrt. és az UNIQA Biztosító Zrt. Mindkettőt hiánypótlásra szólították fel, de a felszólításnak végül csak a Generali tett eleget, így az UNIQA-t kizárták. A Generali ajánlatát érvényesnek találták, így vetélytárs nélkül nyert. Az igazgatóságnak készített összesítés külön kiemeli, hogy a Hungarikum második alkalommal szerzett be biztosításokat a BVH Zrt. részére, és ezúttal is „jelentős megtakarítást sikerült elérniük”. A csatolt táblázat szerint nagyjából 40 millió forintot két évre.

Igazi hungarikum

Bár a Hungarikum a fővárosnak ingyen segédkezik, a jutalékát – ahogy ez a biztosítási alkuszok piacán megszokott – a nyertes cégtől, a Generalitól kapja. S az vélhetőleg nem kevés, a piacon bevett gyakorlat szerint akár a biztosítási összeg 30 százaléka is lehet, amit jellemzően nem időarányosan, hanem előre kifizet a nyertes társaság.

Az ügyvezető igazgató, Keszthelyi Erik neve korábbról is ismerősen csenghet. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2012-ben az ő bábáskodása mellett kötött csoportos életbiztosítást 2700 dolgozójára. Az évi 120 ezer forintos biztosítási díjat a 410 ezer forintos munkavállalói cafetériakeret terhére vállalta be a cégvezetés, de a szakszervezetek nyomására három év múltán felmondták. Az addig befizetett fejenként 360 ezer forintból a különféle adók, járulékok levonása után alig 80-90 ezret kaptak vissza a dolgozók. Keszthelyi viszont 300-400 milliót kaszálhatott az üzleten.

A szekszárdi hangyaboltos, szállodás, vendéglátós családból induló Keszthelyi Erik néhány év alatt meghódította a piacot. Házaló ügynökként kezdte a MIC Biztosítási Alkusz Kft.-nél, majd az Optimal-GB Kft.-hez szegődött, ahol 2012-ben tulajdonos lett. Három év alatt megszerezte a cég feletti teljes irányítást, és Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re változtatta a nevét. S az valóban hungarikum, ahogy a néhány tízmilliós cégből tíz év alatt milliárdos társasággá emelkedett. Az Opten szerint tavaly már 2 milliárd forint fölötti nettó árbevételt ért el.

A biztosítási piac Mészáros Lőrince

Az utóbbi években Keszthelyi gyakorlatilag letarolta a nagyobb állami és önkormányzati vállalatok biztosítási piacát (MVM, MNV, MÁV, Volán, regionális közműcégek, művészeti intézmények, Szerencsejáték, MTVA stb.), de közreműködött több önkormányzat szerződéskötésében, sőt a vizes világbajnokságot is rajta keresztül biztosították. A biztosítási szakma képviselői már korábban is úgy emlegették Keszthelyit, mint a biztosítási piac Mészáros Lőrincét.

Étvágya a régi: egy falás az alkuszi piac

Étvágya a régi: egy falás az alkuszi piac

Fotó: Bankó Gábor

 

És láss csodát: idén áprilisban Mészáros Lőrinc és felesége bevásárolta magát a Hungarikum alkuszcégbe. Így Mészáros még az újabb nagy fővárosi biztosítási közbeszerzés lebonyolítása előtt közvetett irányítást szerzett a cégben.

Az ügyletben segédkező Őszy Ügyvédi Iroda eddig sem volt távol a tűztől. 2015-ben a Direkt36 szerint ezt az irodát bízták meg a közmédia egyik cége, az Új Média és Teletext Kft. képviseletével. Az Új Média 120 millió forintért vett 2014-ben 110 internetes oldalt és doménnevet a Magyar Híradó Kft.-től. Ez utóbbi vállalkozás egyébként egy korábbi meghatározó fideszes politikus, Várhegyi Attila családtagjainak többségi tulajdonában volt. Az Őszy Ügyvédi Iroda korábban megbízást kapott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) is, amely a jogi ügyek döntő részét a kezdetektől kiszervezte.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.