Mészáros Lázár- helyett Lőrinc-ösztöndíjat hirdettek, javították

  • narancs.hu
  • 2022. május 12.

Belpol

A Honvédelmi Minisztérium a szabadságharcos hadügyminiszterre gondolt, nem a nagyvállalkozóra.

A Honvédelmi Minisztérium Mészáros Lázár-ösztöndíjat hirdetett az ELTE hallgatói számára, de az első hirdetésbe hiba csúszott, mert az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadügyminisztere helyett Mészáros Lőrinc neve került a szövegbe – írja az RTL.hu.

A hibát később javították, de a Google tárolójában elérhető az előző változat is. 

Az ösztöndíjat „a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség személyi állományának utánpótlásának biztosításához írta ki”, az egyetem nappali munkarendű hallgatói közül a programtervező informatikus, gépészmérnök, gazdálkodási és menedzsment, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel alapszakon, jogász osztatlan és számvitel mesterképzési szakon tanulók számára. Az ösztöndíj összege havonta kétszázezer forint.

 Akik elnyerik, vállalják, „hogy képzésük befejezését követően szerződéses szolgálati viszonyukat az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig fenntartják”.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.