Mészáros Lőrincék autós cége 1,4 milliárdos ajánlattal nyerte a Magyar Közút tenderét

  • narancs.hu
  • 2024. január 16.

Belpol

Az aránytalan pontozás miatt egy jóval drágább ajánlattal is ők kerültek volna ki győztesként.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly szeptemberben írt ki közbeszerzési eljárást személygépjármű-flotta beszerzésére, a tendert pedig 1,4 milliárd forintos ajánlattal a Mészáros M1 Kft. nyerte meg – írja az Átlátszó.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen 102 db gépjármű beszerzésére keresett beszállítót, köztük benzines és elektromos járművekre és kisbuszokra. A kiírás tartalmazta a gépjárművek szállítási határidejét is, amit 1-365 naptári napban határoztak meg, a nyertes cég vállalása szerint. A közútkezelő felhívására Mészárosék mellett jól ismert piaci szereplők jelentkeztek: a Mercarius 1,6 milliárd forintért vállalta volna a munkát, de a Porsche is pályázott, ám utóbbi ajánlata érvénytelen lett, így végül a Mészáros M1 Kft. 1,4 milliárdos ajánlata lett a nyertes.

A portál emlékeztetett, a korábbi elemzéseik során azt tapasztalták, hogy egy autóbeszerzési tendert látszólag úgy lehet a legkönnyebben „megnyeretni” egy kiszemelt céggel, ha a kiíró felülpontozza az extra rövid szállítási időket. Mivel a cég vélhetően már a kiíráskor rendelkezik az adott járművekkel, bármilyen rövid határidőt be tud vállalni, míg a be nem avatott versenytársak nem.

A közútkezelő mostani kiírása azonban egy új elemet tartalmazott az eddigiekhez képest, mégpedig az aránytalanul kiosztott pontszámokat.

A korábban vizsgált kiírásokban például, ha valaki 10 nap alatt vállalta a járművek leszállítását, az dupla annyi pontot kapott, mint az, aki 20 napos határidőt ajánlott meg, vagyis arányos volt a pontkiosztás. Ez számos esetben elegendő is volt például a Mészáros M1-nek, hogy elnyerje az adott tendereket. A Magyar Közút azonban az Átlátszó szakértője szerint most erre is „rátett egy lapáttal”, mivel egy teljesen torzított pontkiosztási rendszert alkalmazott:

  • 1 és 15 nap között 100 pontot,
  • 16 és 30 nap között 20 pontot,
  • 31 és 60 nap között 5 pontot,
  • 61 nap fölött pedig 1 pontot adott a jelentkező cégeknek.

Mindezt úgy, hogy még a Miniszterelnökség közbeszerzési útmutatója sem javasolja a pontszámok ilyen módon történő kiosztását, „tekintettel arra, hogy az torzíthatja a versenyt”. Ha mégis ilyen módszert alkalmaznak, iránymutatásuk szerint „a pontok egymáshoz viszonyítva arányos (pont)távolságban kell, hogy meghatározásra kerüljenek”. A portál a kiírás vizsgálata nyomán arra is felhívta a figyelmet, hogy az eleve magasabb ár mellett a Mercarius 72 pontot vesztett az a lassabb szállítás miatt, így a Mészáros M1 még akkor is nyert volna, ha 1,8 milliárdos (tehát a Mercariusénál 180 millió forinttal drágább) ajánlatot ad.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.