Mészároshoz köthető luxusjárművön utazott Orbán

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 24.

Belpol

Két luxusjármű útját követte az Átlátszó a nyáron. Fontos utasokat vittek.

Idén nyáron sokáig követte két exkluzív jármű – egy magánrepülőgép és egy luxusjacht – útját szerte Európában az Átlátszó. Így sikerült lefotózniuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után. Majd ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát és a ZTE tulajdonosát hozta Ferihegyre.

Továbbá drónvideót készítettek arról, hogy Mészáros üzlettársa, Szíjj László, valamint egy kormánybiztos és Homolya Róbert MÁV-elnök ugyanazzal a luxusjachttal hajókázik az Adrián, amin korábban Mészáros Lőrinc pihent.

A Mészáros Lőrinchez köthető luxusjacht egy 2015-ben épült Benetti Crystal 140 típusú jacht, hosszúsága 42, a szélessége 9 méter. A hajó 5 kabinjában 10 vendég fér el, és az utasok kényelmét 7 fős legénység szolgálja. A háromszintes luxusjacht legfelső, úgynevezett „napozó” részén jakuzzi és medence is a vendégek rendelkezésére áll.

A jachtot tavaly még 20,9 millió euróért (kb. 6,8 milliárd forint) hirdették. Az eladás után 2018. január végén Máltán vették nyilvántartásba Lady Mrd néven. A máltai hajónyilvántartás szerint a Lady Mrd tulajdonosa az L&L Charter Ltd. nevű máltai cég, aminek tulajdonosa a PKF Fiduciaries International Ltd. nevű máltai strómancég, amely máltai cégadatok szerint több mint kétszáz offshore céget kezel tulajdonosként vagy igazgatóként. A PKF tulajdonosai George Mangion és Marianne Mangion máltai lakosok, ám az rendkívül valószínűtlen, hogy a PKF által frontolt cégek valóban az ő saját vállalkozásaik volnának.

Máltai regisztrációja óta a Lady Mrd a Földközi-tengert járja Olaszországtól Horvátországig, és az elmúlt hónapokban többször „találkozott” ott egy másik titokzatos járművel, a már emletett luxus magánrepülőgéppel. A vadonatúj Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülőgép 2018 nyarán érkezett a cég montreali gyárából Bécsbe. Tulajdonosa nem ismert, az üzemben tartója pedig az International Jet Management GmbH, egy erre szakosodott osztrák cég.

Az International Jet Management GmbH volt az üzemben tartója annak a kisebb, 3 milliárd forintos, OE-IKZ lajstromszámú magánrepülőnek is, amellyel 2018 januárjában Mészáros Lőrinc közlekedett.

A luxusrepülő szinte állandóan a budapesti repülőtéren parkol. Innen indul, és az elmúlt hónapokban többször repült Ferihegyről éppen oda, ahol a Lady Mrd luxusjacht tartózkodott a kérdéses időpontban.

Orbán Viktor miniszterelnök is megtapasztalta már az OE-LEM kényelmét, ugyanis július 25-én ezzel a luxusrepülővel utazott Bulgáriába a Videoton–Ludogorec BL-meccsre. Az Átlátszó lefotózta, ahogy Orbán Viktor kiszállt a magánrepülőből a Ludogorec menedzsmentjétől kapott ajándéktasakkal a kezében. Június 21-én Nyizsnyij Novgorodba ment, ahol akkor Argentína játszott Horvátországgal a világbajnokság D csoportjának második fordulójában. Július 15-én pedig Moszkvába utazott a luxusrepülő, ahol épp a vb-döntő zajlott.

A portál összevetette a Lady Mrd és az OE-LEM elmúlt hónapokban megtett útjait. A hivatalos hajózási és repülési nyilvántartásokból származó adatok szerint ugyanis a magánrepülő többször ment Budapestről éppen oda, ahol a luxusjacht is tartózkodott éppen akkor.

Egy augusztus 17-én készült drónfelvételen a Lady Mrd luxusjacht Horvátországban hajózott. Három utasa Homolya Róbert MÁV-elnök, Szíjj László üzletember és Kovács Ernő kormánymegbízott.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.